Index Vakbarát Hírportál

Higuaín piros lapig hergelte magát, Ronaldo nyugtatta

2018. november 12., hétfő 15:04

Gonzalo Higuaín elnézést kért az AC Milantól, a csapat szurkolóitól és edzőjétől, Gennaro Gattusótól, valamint a meccs bírójától, amiért vasárnap este kiállíttatta magát a Juventus ellen. A torinói csapat 2-0-ra nyert Milánóban a Serie A 12. fordulójában.

Az argentin támadó idén nyáron igazolt a Juventusból a Milanhoz, és nagyon akart bizonyítani a volt csapata ellen. Azonban az első félidőben előbb kihagyott egy büntetőt, majd 82. percben, egy perccel a Juve második gólja után addig reklamált egy szabálytalanság után, hogy a bíró azonnal kiállította.

Vállalom a felelősséget a tettemért, és természetesen remélem, hogy többé ilyen nem fordul elő. Ez sajnos egy ilyen nap volt. Büntetőt rontottam, veszítettünk, mi pedig emberek vagyunk és nem robotok. Ugyanakkor nem akarom mentegetni magam.

– mondta hétfőn a támadó.

Higuaínt a volt csapattársai is próbálták nyugtatni a piros lapja után, még Cristiano Ronaldo is, akivel korábban a Real Madridban játszott együtt.

Mondtam neki, hogy ne hozza magát még nehezebb helyzetbe. Nem érdemel eltiltást, nem tett semmi rosszat.

– emlékezett vissza Ronaldo.

Az argentin dühében mindenkit elküldött magától, de hétfőn tőlük is bocsánatot kért.

(MTI)

Rovatok