Index Vakbarát Hírportál

Felülről rám szóltak, felejtsem el Dárdait

2018. október 19., péntek 14:27

Várhidi Péter most éppen Mosonmagyaróváron nem ért el nagy eredményeket, de természetesen nem szakmai okok miatt kellett távoznia a másodosztály jelenleg kieső helyén álló csapattól, hanem mert a klubelnökkel nem mindenben értett egyet.

Ezt a csakfoci.hu-nak adott interjúban mondta el. Ahogy azt is, már megállapodott az Újpesttel, de a szakmai igazgató közbeszólt. A debreceni tulajdonos Szima Gábornál pedig azért nem jöhetett szóba a neve edzőként, mert a tévében (a Sport1 szakértője) kritizálta a magyar csapatokat.

Várhidi volt szövetségi kapitány is, a nevéhez fűződött a fiatalok bevetése, nem utolsósorban a világbajnok olaszok legyőzése 2007-ben.

Néhány idősebbről lemondott, ilyen volt például Király Gábor vagy Dárdai Pál.

"Amikor meg akartam hívni, felülről leszóltak, Dárdait felejtsem el. Akkor nem tudtam miért kellett elfelejtenem, de aztán gyorsan kiderült. A Koeman-érának ugyanis ő lett az emblematikus játékosa, akit újra felfedeztek a magyar labdarúgásnak" - így indokolta meg a Hertha akkor középpályásának mellőzését.

Kisteleki István volt egyébként az elnök, Várhidi pedig nem kevesebbet állít, minthogy ezek szerint nem is ő állította össze a csapatot. Erwin Koeman volt az utána jövő kapitány.

A korosztályos válogatott az ő vezetése alatt (2009-ben) 8-0-ra kikapott Szerbiában, akkor azzal védekezett, hogy elöl ült, ezért nem hallotta vagy látta, hogy a játékosok a buszon összeugranak. Hárman küzdöttek ugyanis, a többiek nem. 

Most azt mondta, egyértelműen tudta, mi történik, nem stimmel valami, de azt sem jelentené ki, hogy bunda volt.

Rovatok