Index Vakbarát Hírportál

Norris már a rajtot követően nem volt versenyben, Verstappen újabb győzelmet zsebelt be

2024. április 20., szombat 05:47

Max Verstappen 12 másodperces előnnyel nyerte a 2024-es Formula–1-es idény első sprintfutamát Sanghajban. A közép-európai idő szerinti szombat hajnali versenyen a holland mögött a fantasztikusan rajtoló Lewis Hamilton, illetve óriási csata után a másik Red Bull-pilóta, Sergio Pérez végzett.

Az F1-es mezőny 2019 után tért vissza ismét a kínai metropoliszba, amelyen először mutatkozhatott be hazai versenyző, Csou Küan-jü, a Stake Sauber 24 éves versenyzője.

A rendhagyó hétvége szabadedzéssel, majd a rövid futam kvalifikációjával kezdődött pénteken. Utóbbi a váratlan eső miatt igen izgalmasra sikeredett,  és végül egy utolsó pillanatos tökéletes körrel Lando Norris, a McLaren pilótája szerezte meg a rajtelsőséget – aki egyébként kifejezetten kedveli a vizes pályán való versenyzést. Mellőle még a világbajnoki rekorder Lewis Hamilton indult, a második sort pedig a rangidős Fernando Alonso, illetve a címvédő Max Verstappen bérelte ki. Az elmúlt futamokon brillírozó Ferrari csupán az ötödik és a hetedik helyet tudta megszerezni a rajtrácson.

A 19 körös kínai futam rajtját Hamilton fantasztikusan kapta el, amivel igencsak meglepte a pole-ból induló McLaren-pilótát. A mini csatát végül a mercedeses nyerte, Norris olyannyira erőszakosan próbálta visszaszerezni az első pozíciót, hogy a sóderágyban kötött ki, így az első kör végén már csak a hetedik helyen állt. Az élen a briten kívül nem történt változás, így a pontszerző helyeken Hamilton, Alonso, Verstappen, Carlos Sainz, Sergio Pérez, Charles Leclerc, Norris és Oscar Piastri autózott. 

A rekorder elhúzni nem tudott, csupán két másodperc volt az előnye a nyolcadik körben az Alonson éppen túljutó hollandhoz képest, amikor csapattársa is kezdett életre kelni, és egyre inkább zárkózott Sainzra. Sőt, néhány momentummal később egy elfékezés miatt már el is illant a brit kis fölénye – nem is várt sokat a támadásra  Verstappen, a kilencedik körben már ő vezette a Formula–1 történetének 13. sprintfutamát.

A győzelmet illetően nem volt kérdés – a címvédő ekkor már nyolc másodperccel vezetett –, a pódium alsó fokáért azonban nagy csata alakult ki a 15. körben a két spanyol, valamint Pérez és Leclerc között. Sainz fantasztikusan vágott be Alonso elé, ám az Aston Martin versenyzője nem arról híres, hogy könnyedén adja magát. A következő kanyarban visszavágott honfitársának, a csatát viszont a nevető harmadik, Pérez nyerte, ugyanis nem figyeltek a mexikóira, és így mindkettőjükön könnyedén túljutott. Sőt, Alonso autója meg is sérült, így pontot sem szerzett.

A harmadik helyet ezzel a Red Bull-pilóta nyerte, a verseny azonban még itt sem ért véget, az olasz istálló két versenyzője ismét keményen egymásnak feszült, olyannyira, hogy össze is értek autóik. Végül Leclerc volt az erőszakosabb és szerezte meg a negyedik helyet. Ám a monacói azonnal jegyezte a csapatrádión, hogy az esetet meg kell beszélni, ugyanis nem tetszett neki, hogy csapattársa vele ismét sokkal keményebb volt, mint bárki mással a mezőnyben.

A nyolc pontszerző helyen még a győzelmi esélyekkel induló Norris, csapattársa Piastri, és a Mercedes 25 éves versenyzője, George Russell végzett. 

A szombati nap programja kilenc órakor az időmérővel folytatódott.

Végeredmény, Kínai Nagydíj, sprintfutam (19 kör, 103,569 km):

pontszerzők:

  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 32:04.660 perc
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 13.043 másodperc hátrány
  3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 15.258 mp h.
  4.  Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 17.486 mp h.
  5.  Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 20.696 mp h.
  6.  Lando Norris (brit, McLaren) 22.088 mp h.
  7.  Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 24.713 mp h.
  8.  George Russell (brit, Mercedes) 25.696 mp h.

Rovatok