Index Vakbarát Hírportál

Az F1 legizgalmasabb szombatja

2019. október 14., hétfő 14:28

A Hagibisz tájfun jelentette veszély miatt biztonsági okokból átszabták a Japán Nagydíj hétvégi programját, törölték a szombati eseményeket, köztük a harmadik szabadedzést, az időmérőt pedig vasárnap reggelre, a futam elé halasztották, így a mezőny nem várt szabadnaphoz jutott szombaton.

A szabadfoglalkozást mindenki szó szerint értette, bár a Red Bull istálló környezete igyekezett volna összefogni a 20 pilótát, és a Playstationjét Japánba is magával vivő Pierre Gasly rögtönzött FIFA-bajnokság szervezésébe kezdett a szállodaszobájába. A francia pilóta a második szabadedzés után hívott meg mindenkit magához, és nem meglepő módon elég sokan éltek a lehetőséggel, Max Verstappen, Carlos Sainz, Lando Norris, Sergio Pérez is ott voltak. illetve elnézett hozzájuk Daniel Ricciardo is, de csak nézőként, ő nem szállt be a bajnokságba – pedig eredetileg még  egy techológiamentes, beszélgetős napra próbálta rávenni társait.

Verstappen – némi kritikával illetve a szombati időmérők által jelentett izgalmat – azt írta a FIFA-bajnokság mellé, hogy a legnagyobb versenyt hozó szombatjuk volt az elmúlt évekből.

A csapatokra óriási munka várt

Bár szombaton mindenkinek, a pilótáknak, szerelőknek, mérnököknek, csapatvezetőknek és minden, a háttérstábot erősítő dolgozónak szabadnapja előtt, előtte még komoly munka várt minden istállóra a tájfun miatt. Egyrészt minden garázson kívüli dolgot le kellett szerelni, hogy azt a garázsban biztonságosan rögzíthessék.

A lehető legjobban kiürítették a garázsok mögötti hatalmas épületeket, a csapatok hospitality központjait is, amik kvázi üveggel borított fémvázas sátrak, mivel ezekben akár nagy kárt is tehetett volna a tájfun.

A garázsban az egyébként is szokott módon mindent felemeltek a földről, hogy ha víz öntené el este a garázsokat, ne okozzon semmiben kárt. Normál esetben esténként kamera figyeli az autókat a parc fermé értelmében, hogy senki ne nyúlhasson hozzájuk, ám mivel a tájfun miatt áramtalanították a szuzukai főépületet, minden kocsit a parc fermé alatt használt ponyvával fedtek le, ez biztosította, hogy nehogy valaki titokban belopózva dolgozzon a kocsikon.

Forrás: Crash.net | Motorsport

Rovatok