Index Vakbarát Hírportál

Megrajzolták az F1-autók új generációját

2019. július 17., szerda 11:44

A Forma-1-ben 2021-től szabályváltozások jönnek, egyelőre még nincsenek meg a pontos részletek, de Giorgio Piola szakértő már meg is rajzolta, hogyan nézhet ki a versenyautók új generációja.

A szándék szerint olyan autókat szeretnének behozni, amelyek verseny közben sokkal közelebb mehetnek egymáshoz, és ezzel még látványosabb lenne a küzdelem. Ehhez viszont meg kell változtatni a kocsi aerodinamikai tulajdonságát, hogy megnövekedjen a rájuk ható leszorítóerő.

A tervek szerint az új autók kevésbé lesznek érzékenyek a turbulenciákra, a leszorítóerőt a kocsik alján lévő Venturi-csövek és ikerdiffúzor fogja növelni.

Az első szárnyról még jelenleg is vita folyik, ahogy arról a Nemzetközi Autósportszövetség (FIA) technikai igazgatója, Nikolas Tombazi is beszámolt az Autosportnak. „Az első szárnyakkal kapcsolatban még nem vagyunk elégedettek teljesen, sem aerodinamikai, sem esztétikai szempontból. Jó oka van annak, hogy  szárny nagyon széles, de egyetértünk, hogy vizuálisan nem túl jó."

A Pirellivel úgy gumiabroncsokról is tárgyalnak. Tombazi azt szeretné, hogy a gumik ne legyenek olyan érzékenyek, mint most, engedjék a szabadabb versenyzést, és ne melegedjenek túl akkor sem, ha valaki egy másik autó közvetlen közelében halad. A tervek szerint a hátsó szárnyakat is úgy alakítják át, hogy az azokról leváló áramlások miatt ne veszítsenek túl sokat a leszorítóerőből az üldözök.

A FIA október 31-én fogja elfogadni a módosításokat, addig még a tervek i sokat változhatnak

Rovatok