Index Vakbarát Hírportál

Hamilton édes bosszút állt a közepes gumikért

2019. május 27., hétfő 10:03

Végig vezetve nyerte a Monacói GP-t vasárnap Lewis Hamilton, de győzelme necces volt, mert csapata nem a legkedvezőbb gumikkal küldte ki egyetlen kerékcseréjéről. Miközben az egész mezőny kemény keveréket kapott, a világbajnok közepeset, amely a futam utolsó harmadára teljesen elgyengült.

Hamilton végig aggódott a rádión, hogy a gumi nem fogja kibírni, hogy nem fogja tudni tartani a végig a sarkában lihegő Max Verstappent. Monaco viszont Monaco, nem lehet előzni, a holland egyetlen előzési kísérletét kivédte, illetve megúszta az angol, és győzött.

A Mercedes ez után csapdát állított James Vowlesnek, az istálló főstratégájának, aki felelős a taktikáért. Meginterjúvolták a futam után Vowlest, miért is küldte ki közepesekkel Hamiltont, mire ő azt felelte,

keményen ugyanez lett volna a verseny kimenetele, csak kevésbé lett volna izgalmas, úgy gondoltuk, feldobjuk egy kicsit a nagydíjat.

Arra, hogy mire számít most Hamiltontól, azt válaszolta, lehet hogy egy kicsit neheztelni fog, de inkább ünnepelnek, aztán majd higgadtan megbeszélik a döntést.

Ekkor belépett a szobába Hamilton:

Vowles kapott leginkább a pezsgőből és egyik közvetlen kollégája. Hamilton annyit mondott, hogy

"ezt azért, mert 68 körön át hagytatok a közepes gumin!"

Toto Wolff csapatfőnök szerint Hamiltonnak a 10. körös kerékcsere után az utolsó 20 körre semmi gumija nem maradt.

Úgy kalkuláltunk, hogy ha a 15-16. körben cserélünk kereket, a közepes kibírja, ha megfelelően bánnak vele. De a 20. körben észrevettük, hogy kezd szemcsésedni a bal első gumija, és nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon, nagyon nehéz lesz célba érni vele. Úgy hiszem, hogy olyan 20 körre a végétől 0 százalék gumija maradt a keréken

- idézte őt a Motorsport Week.

Rovatok