Index Vakbarát Hírportál

Lauda nélkül egyszeres bajnok lennék

2019. május 26., vasárnap 14:31

Lewis Hamilton szerdán lemondta szereplését a Monacói GP hivatalos sajtótájékoztatójáról, mint később bebizonyosodott, Niki Lauda halála miatt még nem tudott beszélni. Szombaton, miután megnyerte az időmérőt, már igen: volt mercedeses főnökének ajánlotta a pole pozíciót, és megköszönte az osztráknak, hogy a csapathoz vitte.

Elárulta, hogy 2012-ben az akkori Mercedes-csapatfőnök, Ross Brawn volt az, aki "meggyőzte" őt, hogy a versenyeket nyerő McLarentől szerződjön a feltörekvő Mercedeshez, de Lauda volt az, aki "felajánlotta a lehetőséget és keresztül vitte" az ő szerződtetését.

"Ha nem hívott volna, most egyszeres bajnok lennék azzal a 22 futamgyőzelemmel,

vagy mennyinél is jártam akkoriban. És most ötszörös világbajnokként ülök itt, szóval rengeteget köszönhetek neki" - idézte az Autosport Hamiltont.

Az angol 21 győzelemmel távozott a McLarentől 2012 végén,

a csapat azóta egyetlen futamot sem nyert, ő a Mercedesnél viszont 55-öt.

Hamilton azt is elmondta, hogy nehezen teszi magát túl Lauda halálán, sokat beszélgetett Toto Wolff Mercedes-csapatfőnökkel, sőt, Lauda özvegyével, Birgit Laudával is.

Az angol vasárnapra tartogatta a legnagyobb gesztust: lecserélte a sisakdizájnját Laudáéra. Ugyanolyan festéssel indul a monacói futamon, mint amivel a háromszoros világbajnok osztrák versenyzett a McLarennél a 80-as években.

Rovatok