Index Vakbarát Hírportál

Renault nyerte az F1-tesztet, de a Ferrari örülhet

2019. február 21., csütörtök 09:26

Csütörtökön Barcelonában feléhez ért a Forma-1-es tesztszezon, lezárult az első hét programja. Az autók igyekeztek kihasználni a lehetőséget, a nap első negyedórájában a Red Bullon kívül az összes autó megjárta a pályát. Ez immár 9 kocsit jelentett, ugyanis a szerda délután csatlakozó Williams is túlesett az első reggelén.

Robert Kubica elsők között hagyta el a boxutcát az FW42-es modellel, és 8 év után újra pályára gurult egy szezon előtti téli tesztnapon. 2011-ben történt vele ilyen legutóbb, majd jött majdnem végzetes ralibalesete.

A héten négy napból immár háromszor volt korai piros zászló, ezúttal Lando Norris McLaren-Renault-ját kellett kiszedni a sóderből már negyed tízkor. Az Autosport.com jelentése szerint nagyon furcsa kicsúszás volt az 5-ös kanyarban, az angol nem is ment gyorsan, mégis kitört a kocsi.

Amint beszállították a depóba a McLarent, a körözés folytatódhatott, este hatig ment a program, mint mindig.

Éledezik a Mercedes

Tíz óra után pár perccel olyan történt, ami a héten még soha: versenyképes idővel állt élre egy Mercedes. Hamilton 1:18.800-zal vette át a vezetést, méghozzá a közepes gumin, ami majdnem a legkeményebb keverék. De csak 32 ezreddel előzte meg a ferraris Leclercet, aki ugyanilyen gumit használt.

A ferraris fél 11 után vágott vissza, 325 ezredet lefaragott Hamilton idejéből: 1:18.475. Az angol húsz percen belül 1:18.518-cal válaszolt, majd tovább faragott 1:18.337-re, de ezeket már sokkal lágyabb gumikon tette, az elméletileg második legpuhább keveréken - ekkora javítás a gyorsabb gumin elméletileg elenyésző. Nem tudjuk, mennyi benzin volt a Mercedesben, ami 1:17.977-nél állt meg Leclerc - keményebb gumis - 1:18.046-jával szemben.

Barcelonai teszt, 4. nap, déli eredmények

1 Albon (Toro Rosso) 1m17.637s
2 Ricciardo (Renault) 1m17.785s
3 Hamilton (Mercedes) 1m17.977s
4 Leclerc (Ferrari) 1m18.046s
5 Giovinazzi (Alfa Romeo) 1m18.511s
6 Grosjean (Haas) 1m18.563s
7 Gasly (Red Bull) 1m19.495s
8 Norris (McLaren) 1m19.543s
9 Stroll (Racing Point) 1m20.026s
10 Kubica (Williams) 1m21.542s

Mégsem ők ebédeltek az élen, mert érkezett Daniel Ricciardo immár a Renault-val és 1:17.785-tel, majd az újonc Alex Albon a Toro Rosso-Hondával és 1:17.637-tel - mindketten a lehető leglágyabb gumikeveréken.

Az 1:17.637 a hét eddigi leggyorsabb köre volt, de leginkább azt a kérdést vetette fel, hogy ha egy középcsapat újonca ilyet tud, mit tudhat a Ferrari?

Kubica közben a 10. helyen próbálgatta a Williams-Mercedest, és igyekezett behozni csapata két és félnapos lemaradását, 1:21.542-es köre nem is tűnt rossznak ekkora hátrányból.

A délután, ahogy mindig, most is kevésbé volt pörgős, legalábbis ami az időket illeti. A félnapra érkező versenyzők igyekeztek, így Bottas a Mercivel - 1:17.857-et futott - , negyediknek sorolt be Hamilton elé, viszont eggyel lágyabb gumin.

Vagy a másik délutános, Hülkenberg, aki a Renault-nál váltotta Ricciardót, és háromnegyed öt előtt kevéssel (mielőtt megállt volna alatta a gép) teljesítette

a hét leggyorsabb körét: 1:17.393-at.

Csakhogy a legesleglágyabb gumin, ami bő 1 másodperccel (1,2) gyorsabb annál a keveréknél, amivel csütörtökön Leclerc 1:18.046-ot ment és bő félmásodperccel (0,6) gyorsabb annál, amivel Hamilton 1:17.977-et.

Vagyis elméletileg bizonyítottnak tűnik, amit a négy napban láttunk, hogy

a Ferrari a leggyorsabb kocsi, ami még a Mercedesnél is jelentősen gyorsabb. Legalábbis egy körön.

(Fontos, hogy elméletileg, mert a benzinmennyiségekről nem tudunk semmit.)

De keddtől folytatódik a tesztelés újabb négy napig, jövő péntekre valamivel okosabbak leszünk.

Barcelonai teszt, 4. nap, végeredmény

1    Nico Hülkenberg    Renault    1m17.393s    24 kör
2    Alexander Albon    Toro Rosso/Honda    0.244s    136
3    Daniel Ricciardo    Renault    0.392s    34
4    Valtteri Bottas    Mercedes    0.464s    57
5    Lewis Hamilton    Mercedes    0.584s    58
6    Charles Leclerc    Ferrari    0.653s    138
7    Lando Norris    McLaren/Renault    1.038s    132
8    Antonio Giovinazzi    Alfa Romeo/Ferrari    1.118s    154
9    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    1.170s    64
10    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    1.327s    66
11    Pierre Gasly    Red Bull/Honda    1.387s    146
12    Lance Stroll    Racing Point/Mercedes    2.271s    72
13    George Russell    Williams/Mercedes    3.604s    17
14    Robert Kubica    Williams/Mercedes    4.149s    48

Rovatok