Index Vakbarát Hírportál

Froome-nak nem tetszik a három dudás egy csárdában, lelép az Ineostól

2020.07.09. 12:48

A szezon végén, a szerződése lejártával elhagyja az Ineos országúti kerékpáros csapatát a Tour de France-on négyszer győztes Chris Froome, írja az MTI. Ezzel több hónap pletykálgatása után biztossá vált a távozás ténye, illetve az is, hogy nem a szezon közben vált csapatot Froome. Mint Dave Brailsford csapatvezető a brit istálló honlapján csütörtökön elmondta, a tervezettnél korábbi bejelentéssel épp a hosszú ideje keringő találgatásokat kívánták lezárni, hogy a csapat zavartalanul koncentrálhasson az idény második felére.

Froome 2010 óta erősíti a - korábban Sky néven futott - csapatot, amelynek színeiben a négy Tour-győzelem mellett a Vuelta a Espanát kétszer, míg a Giro d'Italiát egyszer nyerte meg.

„Rendkívüli volt ez az évtized, számos nagy eredményt értünk el közösen, amelyekre mindig büszkén fogok emlékezni. Várom az izgalmas új fejezetet az életemben, ám előtte még arra fókuszálok, hogy ötödször is megnyerjem a Tour de France-t az Ineosszal” – hangsúlyozta Froome, aki korábban leszögezte: a legtöbbszörös Tour-győztesként szeretne visszavonulni, márpedig amennyiben szeptember 20-án Párizsban ismét magára ölthetné a sárga trikót, úgy felzárkózna a négy rekorder, az egyaránt öt-öt sikerrel rendelkező Jacques Anquetil, Eddy Merckx, Bernard Hinault és Miguel Indurain mellé.

Froome távozásában komoly szerepet játszhatott, hogy az Ineosnál még nem tisztázott a kapitánykérdés a Tour de France-on, mivel a csapatban teker Froome honfitársa, a 34 éves Geraint Thomas, aki 2018-ban diadalmaskodott a viadalon, valamint a címvédő Egan Bernal is. A 23 éves kolumbiai versenyző májusban kiemelte: noha tiszteli csapattársait, nem dobja el egy újabb győzelem lehetőségét, és nem áldozza fel magát értük az augusztus 29. és szeptember 20. között sorra kerülő francia körversenyen.

Froome az igazolása kapcsán már többször felmerült Israel Start-Up Nationhöz igazol, erősítette meg csütörtökön a csapat.



Rovatok