Index Vakbarát Hírportál

Armstrong: Semmit nem változtatnék a doppingoláson

2019.05.24. 20:49

Lance Armstrong azt nyilatkozta, hogy semmit nem változtatna, ha visszamehetne a múltba, ugyanúgy doppingolna, mint tette azt hét Tour de France-győzelménél. 

Az amerikai kerékpárost 2012-ben fosztották meg címeitől tanúvallomások alapján, mert doppingvizsgálatokon sosem bukott le. 2013-ban aztán Armstrong is elég sok mindent elismert Oprah Winfrey műsorában. 

Az egész életére eltiltott Armstrong most az NBC egyik műsorában fog szerepelni, és a vele készített interjúból néhány részlet már kiszivárgott. 

Megtettük azt, ami a győzelemhez kellett. Nem volt szabályos, de nem változtatnék egyetlen dolgon sem. Még akkor sem, ha egy halom pénzt veszítek ezzel, és hősből senkivé válok

– mondta Armstrong

A bringás arról is beszélt, hogy senkit sem akar hibáztatni amiatt, hogy a doppingolást választotta, ő döntött, de egy olyan háborúba ment, ahol mindenki ugyanolyan fegyvert fogott. 

Az exklasszis azt is hozzátette, hogy nagyon sokat tanult a nyomozásból és a büntetésből is, jó lecke volt ez számára. 

Armstrong 2018-ban egyezséget kötött az Egyesült Államok kormányával, ötmillió dolláros kártérítés megfizetését vállalta. Azért kényszerült erre, mert az állami postacég, a US Postal csapatában tekert, amikor legnagyobb sikereit elérte. Jelenleg több vállalkozása van, és nagyon hallgatott podcasteket is csinál.



Rovatok