Index Vakbarát Hírportál

Ráktúlélőként, fél vesével célozzák meg a budapesti atlétikai vb-t

2023. február 8., szerda 16:33

Szeles Bálint és Eszes Dániel is a budapesti világbajnokságért veszi a gátakat. Mindketten súlyos betegséget leküzdve álltak talpra, most meg életük nagy lehetősége előtt állnak.

A gátfutó Szeles Bálint már túl van a 24. születésnapján, vetélytársa, Eszes Dániel pedig július elsején fogja utolérni, de ez csak az életkorukra igaz. Az Egri VSI csapatát erősítő Bálint és a Dunakeszi VSD egyesületét képviselő Dániel között éveik számán és versenyszámukon kívül még sok a hasonlóság, így például az, hogy mindkettőjük pályafutását súlyos betegségek nehezítették.

Az Egerhez közel található Andornaktályán élő Szeles Bálintnak négy esztendővel ezelőtt rákbetegséggel kellett megküzdenie, az egyik veséjét el is veszítette, de bámulatos akarással és szívóssággal sikerült visszatérnie az atlétikai pályára, és azóta újra egyéni csúcsait rohamozza. Sorstársa, a Fóton élő és ifjúsági Európa-bajnokként a település kedvenc sportolói közé tartozó Eszes Dániel akkor volt nagy bajban, amikor gyors egymásutánban több betegség is megtámadta a szervezetét. Először a koronavírus döntötte le a lábáról, ennek következményeként vastag- és vakbélgyulladással kezelték, majd újabb szövődményekkel, mindezek tetejében még vérmérgezés is rontott az állapotán. Két hét leforgása alatt 15 kilót vesztett a testsúlyából, csodával határos, hogy felépült, és vasakarattal vissza tudta küzdeni magát a magyar atlétika élvonalába.

A két derék atléta az elmúlt hétvégén a szövetség budapesti fedett pályás versenyén mérte össze az erejét a 60 méteres gátfutásban, amiből most Szeles Bálint, Petrovai József tanítványa került ki győztesen, 7,77 másodperces idejétől 20 századdal maradt el Eszes Dániel, akinek serdülőkora óta Maracskó Pál a mestere. A közelgő, isztambuli tető alatti Európa-bajnokságra és az augusztusi budapesti világbajnokságra gyúró gátfutók idei első összecsapásuk után nyilatkoztak az SzPress Hírszolgálatnak.

Gáttörés Münchenben

Szeles és mestere semmit se bízott a véletlenre, ezért október óta sorra járják az edzőtáborokat.

„A budapesti világbajnokság felé vezető úton a szlovákiai Csorba-tónál kezdtem a nagy menetelést, azóta minden hónapban egy hetet Nyíregyházán készülök, ahol minden feltétel adott az eredményes munkához. Bár tavaly nem minden vágyam teljesült, mégis erőt tudok meríteni a 2022-es eredményeimből. Bajnok lettem fedett pályán, majd szabadtéren is, egyéni csúcsokat javítottam, és résztvevője lehettem a belgrádi világbajnokságnak, csak a müncheni Európa-bajnokságomat toltam el. A középfutamba jutásért csatázva az utolsó gátba úgy belerúgtam, hogy recsegve tört a léc, de volt egy másik hibám is, ezért nem jutottam tovább.”

Alig egy hónap múlva Isztambulban, a téli Európa-bajnokságon javíthatok, ahová a ranglistán elfoglalt helyemmel juthatok el, így egyelőre a pozícióm megerősítése is feladatot jelent. Eszes Danival addig várhatóan kétszer is össze fogunk csapni, erős motivációt jelentene, ha Nyíregyházán sikerülne megvédeni a bajnoki címemet. A mezőny évről évre erősebb és nagyobb, a franciák, a lengyelek és britek viszik a prímet, én egy szép középdöntőt szeretnék felépíteni, amire esélyt is látok, és ez nem csak a csillagok állásán fog múlni. Hasonló célt tűzhetek magam elé a budapesti világbajnokságon is, ahol a helytállás mércéje a 13,63 másodperces egyéni csúcsom megjavítása és a lehetőségemet maximálisan kihasználó szereplés lehet

– hangsúlyozta a debreceni egyetemen sportközgazdásznak készülő Szeles Bálint.

Ironman édesapja hitével

Eszes Dániel és mestere jó döntést hozott hét évvel ezelőtt, amikor a magas- és a távolugrást elengedve a gátfutásra tettek fel mindent, mert ebben a számban ifjúsági Európa-bajnoki cím lett közös munkájuk eredménye. Talány, hogy a fóti fiúból mi lett volna, ha marad az elsőként választott sportágánál, és amolyan Karate Kidként igyekszik a ranglétrán magasra jutni.

„Az elmúlt heti futásom újdonsága az volt, hogy az első gátat az eddigi gyakorlattól eltérve nem hét, hanem nyolc lépésről vettem – nyilatkozta Eszes az SzPressnek. – Sokat várunk az újítástól, mert már az első próbálkozás is laza és gördülékeny volt. Barátom, Bálint igen jól vette a gátakat az elmúlt szombaton, úgyhogy nagyot kell futnom jövő hétvégén Nyíregyházán, ha vissza akarok vágni, és még nagyobbat, ha a bajnokságon is tartani akarom a lépést vele. Az átélt nehézségek után, amelyek az egész család számára megrázók voltak, engem pedig félelemmel töltöttek el, megfogadtam, hogy bármilyen nehézséggel kerülök szembe, ott leszek a budapesti világbajnokságon felvonuló magyar válogatottban. Ezt a szellemet édesapám tudatosította bennem, aki 48 éves korában döntött úgy, hogy kipróbálja magát egy Ironman-versenyen, és úgy belejött, hogy csak tavaly, 56 esztendősen vonult vissza. Benne a kihívások emberét tisztelem, és most az ő hitével készülök a budapesti megmérettetésre. A képlet egyszerű és ugyanolyan nehéz. A tavalyi 13.56 másodperces egyéni csúcsomból tizedeket kell lefaragnom, hogy álmaim versenyére versenyzőként mehessek ki, és nem az atlétatársaim szurkolójaként” – hangsúlyozta a dunakeszi klub büszkesége, akinek klubtársa többek között Huller Dániel is, aki 800-as síkfutóként venné fel a kesztyűt a középtávfutás legjobbjaival.

(Borítókép: Eszes Dániel az atlétika csapatverseny elődöntőjének 110 méteres gátfutásszámában a II. Európa-játékokon a minszki Dinamo Stadionban 2019. június 26-án. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok