Index Vakbarát Hírportál

Újabb dráma a Mount Everesten, életet mentett a hős serpa

2023. június 10., szombat 06:24

Egy kínai nő, aki majdnem meghalt a Mount Everest megmászása közben, nem volt hajlandó kifizetni az életét megmentő serpának a 10 000 dolláros (durván 3,4 millió forintos) mentési díjat, ami visszatetszést váltott ki az emberekben.

A serpa – két másik kínai hegymászó társaságában – 8500 méteres magasságban talált rá az eszméletlenül fekvő 50 éves nőre, aki a kritikák hatására végül kifizette a díjat – jelentette a cqcb.com hírportál.

A serpa egy másik kínai hegymászót kísért, aki félbeszakította a csúcstámadást, mert szeretett volna a honfitársa segítségére sietni.

A két férfi mintegy 200 méteren át vonszolta a nő testét, de addigra annyira kifulladtak, hogy meg kellett állniuk, segítséget kértek. A serpa a legerősebb hegymászó volt közöttük, kezdetben vonakodott segíteni, ezért az egyik férfi 10 000 dolláros jutalmat ajánlott fel, amit a kísérő elfogadott.

A serpák 8000–10 000 dolláros alapdíjat kérnek azért, hogy segítsenek a hegymászóknak megmászni az Everestet, mert a nehéz időjárási körülmények között is vezetik őket, előkészítik a felszerelésüket, aminek a nagy részét cipelik is.

Miután megállapodtak az árban, a három férfi összedolgozott, a serpa vitte a hátán az eszméletlen nőt, míg a másik két hegymászó felváltva tartották társuk lábát, hogy segítsék a véráramlást, miközben leereszkedtek az alaptáborba. A megmentett hegymászót több napig ápolták, mielőtt teljesen felépült.

Suhajda Szilárd holttestét hiába keresték

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, így befejezték a keresését az Everesten. A döntést az eltelt időre, az időjárási és terepviszonyokra hivatkozva hozták meg, mert szerintük már nem volt esély arra, hogy élve leljenek a hegymászóra.

Suhajda Szilárd sátrát a 4-es táborban találták meg, körülbelül 7950 méteren. Az ott talált tárgyakat levitték, a holttestet viszont hiába keresték. A család kérésére mindenképpen a hegyen marad a holttest. Pünkösdvasárnapra terveztek még egy helikopteres felderítést a hegyoldal fölött, de az időjárás miatt a gép nem tudott felszállni.

A Suhajda Szilárddal kapcsolatos további híreinket ide kattintva olvashatja el.

Rovatok