Index Vakbarát Hírportál

Megküzdött a Földönkívülivel, díszvendég lesz a világbajnokságon

2023. június 4., vasárnap 14:53

Az úszólegenda Cseh László már csak a 100 méteres döntő miatt sem hagyja ki a budapesti atlétikai világbajnokságot. Hogyan is tehetné, amikor meghívták díszvendégnek!

Kedvenc időtöltése ugyan továbbra is a horgászat, de a 112-szeres magyar bajnok úszólegenda, Cseh László így is kilátogat majd augusztusban a Nemzeti Atlétikai Központba, hogy megcsodálja azoknak az atlétáknak a világbajnoki versenyeit, akiket az öt olimpiát megjárt sportember az úszók rokon lelkeinek nevezett.

A Földönkívülit is megszorította

Idén éppen 20 éve, hogy az úszófenomén Cseh László a barcelonai világbajnokságon ezüstérmes lett 400 méteres vegyesúszásban, amiből máris arra lehetett következtetni, hogy előbb vagy utóbb ő lesz az egyik kihívója a Földönkívülinek. A jóslatok 2008-ban Pekingben be is igazolódtak, amikor az akkor még a Kőbányát képviselő úszót három számban is csak az éremhalmozó és világcsúcsokat sorra döntő Michael Phelps tudta legyőzni, pedig „Lacika” a 200 pillangón, a 200 és a 400 vegyesen is megjavította az Európa-rekordot.

Az öt olimpián hat érmet, négy ezüstöt és két bronzot begyűjtő, előbb 2005-ben, majd 2015-ben vb-arannyal jeleskedő, hazai vizeken pedig 112 bajnoki első hellyel taroló Cseh László, aki 2015 óta nős ember, tavaly júliustól pedig a kis Nalani édesapja, két évvel a visszavonulása után tehát újra egy világbajnokság résztvevője lesz, csak éppen nem úszásban és nem érmekért csatázó versenyzőként.

Augusztus 20. lesz „Cseh László napja”

Azt terveztük a feleségemmel, hogy legalább egy versenynapon kilátogatunk a Nemzeti Atlétikai Központba, de a szervezők megelőztek, ugyanis levélben értesítettek arról, hogy díszvendégként számítanak rám a budapesti világbajnokságon. Még nem válaszoltam, de a jövő héten jelentkezni fogok, és mindenképpen ott leszünk Dianával a stadionban. Már csak azt kell eldönteni, hogy a kislányunkat is magunkkal visszük-e. Óvatosak leszünk, mert az a nap, augusztus 20-a, amit kinéztünk magunknak, extrém zajosnak ígérkezik, különösképpen azon szám miatt, ami a legjobban tetszik nekem. Aki ismeri a versenyek menetét, sőt jegyet is váltott, az tudja, hogy a 100 méteres síkfutásra és annak az esti döntőjére gondolok” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Cseh László, Pest vármegye, Balatonalmádi, Kőbánya és Eger díszpolgára, akit azért is elismertek, mert ő volt az olimpiák hatszor is dobogós, de végül aranyérem nélkül maradt versenyzője.

Az atléták és az úszók rokon lelkek

Még kissrác voltam, amikor elköteleztem magam az úszással, de diákkoromban a kislabdahajításba, a távolugrásba és a 60 méteres síkfutásba is belekóstoltam – folytatta Cseh László, aki a sportolói génjeit az édesapjától, idősb Cseh Lászlótól, a magyar úszósport első junior-Európa-bajnokától örökölte.– Sok nagy atlétikai versenyt néztem meg a tévében, ezért merem kimondani, hogy mi, úszók a másik nagy olimpiai sportág képviselőivel rokon lelkek vagyunk, mert az eredményeinkért tömérdek mennyiségű edzéssel dolgozunk meg. Mindkét sportágban kiemelkedő technikai tudásra, gyorsaságra és állóképességre van szükség, és persze kitartásra, alázatos szorgalomra. A közeg ugyan egészen más, de a befektetett munka mennyisége a vízben és parton is összehasonlítható.”

Gyorsaság, ruganyosság, bátorság

Az atlétikai világbajnokságon tehát a 100 méteren induló sprinterek versengésére vagyok a leginkább kíváncsi, mert a gyorsaságuk és a célba érkezésük látványa lenyűgöző. Kedvelem a távolugrást is, csodálom a versenyzők ruganyosságát, ugyanúgy a rúdugrók elképesztő bátorságát. Tévénézőként is feltűnik, hogy egy deka felesleg sincs rajtuk, bezzeg jómagam sokszor küzdöttem azért, hogy a versenysúlyom megfelelő legyen. Amióta visszavonultam, azt tapasztalom, hogy az étvágyam ugyanakkora maradt, mint amikor még naponta kétszer 2-3 órát edzettem, pedig vissza kellene fognom magamat. Már megpróbálkoztam a napi kocogással is, de nem volt kellő a kitartásom. A sportolás örömét a horgászat adja meg nekem, de a parton ücsörögve nemigen fogynak a kalóriák”  mondta az SzPress Hírszolgálatnak Cseh László, akinek élsportolóként sokszor adatott meg, hogy hazai pályán, hol a Margitszigeten és a Duna Arénában, hol pedig Debrecenben a honfitársai biztatása mellett mérhesse össze az erejét a külföldi riválisaival.

„A hazai pálya bizonyára az atlétáknak is előnyt jelent, de azért vigyázat ezzel, mert az elvárások terhet is jelenthetnek” – figyelmeztetett az úszólegenda.

Rovatok