Index Vakbarát Hírportál

Suhajda Szilárd nem volt olyan állapotban, hogy segíteni tudjanak neki

2023. május 26., péntek 16:53

Megtalálták Suhajda Szilárdot a Mount Everesten, de nem volt olyan állapotban, hogy lesegíthessék a hegyről – fogalmazott Pintér László szakíró a TV2 Mokka című műsorában. A világ legjobb serpái keresik az eltűnt magyar hegymászót, az esélyei nagyon-nagyon csekélyek, de a család és az itthoni csapat bizakodó.

Ahogy azt csütörtökön megírtuk, tudják, hol lehet Suhajda Szilárd, el is indult egy keresőcsapat a megtalálására – a realitás azonban az, hogy minimális esélye van annak, hogy élve megtalálják. 

A HAZAI HÁTTÉRstáb MÁJUS 25-ÉN REGGEL ÉRTESÜLT RÓLA, HOGY SUHAJDA SZILÁRD KÖRÜLBELÜL 8780 MÉTEREN, A HILLARY-LÉPCSŐ ALJÁBAN VAN. AZ ŐT ÉSZLELŐ CSAPAT ELMONDTA: RUHÁZATA ALAPJÁN EGYÉRTELMŰEN BEAZONOSÍTHATÓ VOLT.

Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta – olvasható a bejegyzésben. A háttércsapat az esti órákban megállapodott a Suhajda Szilárd alaptábori hátterét biztosító nepáli ügynökséggel abban, hogy megpróbálnak helikopterrel olyan magasságba repülni, hogy látható legyen a magyar mászó, miközben három serpa elindul a felkutatására.

Pintér László hegymászó szakíró telefonon jelentkezett be a TV2 Mokka című műsorában, és megerősítette, hogy valóban Suhajda Szilárdot láthatták a Mount Everesten.

Egy hegymászócsapat megtalálta Szilárdot a Hillary-lépcső magasságában, de nem volt olyan állapotban, hogy tudjanak segíteni neki. Ők a saját klienseikkel törődve, az ő életükért felelve lejöttek a hegyről. Ezt az információt csak 10-12 órával később tudtuk meg, miután a serpa lejött a hegyről. Az esélyei nagyon-nagyon csekélyek, de bizakodunk.

A hegymászásról mint hobbiról és szenvedélyről azt mondta: „Ez nyilván egy kicsit magasabb szint, mert az ember élete lehet a tét, de alapvetően a mászó a nyugalmat, a megvilágosodást, az élményt, a saját határainak feszegetését keresi. Nehéz szavakba önteni, ez egy nagyon nemes történet. Maga a küzdelem, ami visz előre az úton, attól lesz teljesebb az ember”.

Az alábbi grafikán látható a Mount Everest alaptábora fölötti rész. Az I–IV-es táborok, a Nuptse- és a Lhotse-csúcsok, valamint a Hillary-lépcső, amely közelében láthatták Suhajda Szilárdot.

Pintér László szerint minden mászás előtt tisztázni kell a lehetőségeket és a veszélyeket. Hozzátette: „Teljesen világos mindenki számára, hogy bármi benne van a pakliban, de mindig úgy indulnak útnak, hogy hazajönnek”.

A szakíró a mentés körülményeiről és fejleményeiről egyelőre nem osztott meg több információt, mert a csapat arra koncentrál, hogy a műveletet sikerrel véghez tudják vinni, utána kommunikálnak róla.

A legjobb serpák vannak úton érte. Nem kizárt, hogy csak szombaton lesz bővebb információ.

A szakújságíró a család privát szférájának tiszteletben tartását is kérte, hiszen Legindi Tímea nemcsak Suhajda Szilárd csapatának kommunikációs vezetője, hanem a felesége is.

Üzent Legindi Tímea, Suhajda Szilárd felesége

A fentieket olvasva nem meglepő, hogy a család nem kommunikál, hiszen minden energiáját a mentésre fordítja. Legindi Tímea – aki maga is hegymászó –, Suhajda Szilárd felesége röviden üzent: imádkozik eltűnt férjéért.

„Minden erőnkkel a keresésre koncentrálunk, mással most nem is tudunk foglalkozni – mondta a Blikknek Legindi Tímea. – A realitást nézve már nagyon kis esélye van annak, hogy Szilárdot életben találják abban a magasságban, azonban én teljes mértékig bízom Szilárdban, és hiszek a csodákban.”

Rendkívül ritka és veszélyes, hogy ilyen magasságban egy másik csapat mentsen

Nedeczky Júlia szerint nem véletlen, hogy a másik mászócsapat, amelyik láthatta csütörtökön Suhajda Szilárdot a Hillary-lépcsőnél, elhaladt mellette. A tapasztalt hegymászó – aki első magyar nőként jutott fel a Himalája nyolcezres csúcsaira – úgy fogalmazott: rendkívül ritka, hogy egy magatehetetlen embert mentsenek, sok ember kell hozzá, és veszélyes is.

A serpák általában jobban vannak, de nekik önmaguk mellett a kliensükre is figyelni kell, mert az a feladatuk, hogy a klienst támogassák. Azzal, ha csak egy rövidebb ideig is magára hagyják, nemcsak a klienst kockáztatják, hanem azt is, hogy ha baj történik, azért ők felelnek. Tehát egy ilyen esetben az elképzelhetetlen, hogy egy kliensnek legyen ereje segíteni, a serpáknak pedig eleve kétfelé kell figyelniük. De még így is elképzelhető, hogy ha a kliensek nagyon jó állapotban vannak, van tartalék energia, és nem fekszik messze a bajba került mászó, akkor odamennek, megkérdezik, hogy van, adnak neki egy szippantás oxigént vagy egy korty teát, de lényegében ez a maximum, amit fizikailag megtehetnek

– fogalmazott a Telex megkeresésére Nedeczky Júlia, aki hozzátette: mínusz 30 fok körüli hideg és szél van ebben a magasságban, ráadásul a mászók úgy be vannak öltözve, hogy mozogni is alig tudnak.

Nedeczky Júlia azt is elmondta, hogy bár Suhajda Szilárd nagy tartalékokkal indult neki a csúcstámadásnak, nem kizárt, hogy nem fér hozzájuk, hiszen harmadik napja tartózkodik 8000 méter fölött, így a feltételezett agyi ödéma mellett súlyos fagyási sérülései is lehetnek.

A Suhajda Szilárddal kapcsolatos további híreinket ide kattintva olvashatja el.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok