Index Vakbarát Hírportál

Hajnali robbantás az Olimpiai Parkban

2021. július 27., kedd 20:40

Huszonöt éve történt. Nem kell Matuzsálemnek lenni ahhoz, hogy emlékezzünk: 1996. július 27-én hajnali 1 óra 25 perckor csőbomba robbant az atlantai Olimpiai Parkban. A robbanásban életét vesztette egy fiatal anya és egy török operatőr, akinek a sokkhatás következtében állt meg a szíve. Az olimpiák történetének egyik legbizarrabb tragédiájáról ma sem tudjuk, hogy az elkövetőt mi motiválta.

„Szombat hajnal volt, 1 óra 25 perc, ötvenezer ember tombolt a Centenáriumi Olimpiai Park rockkoncertjén. Nem tudhatták, hogy 18 perccel korábban egy – mint később megállapítot­ták – fehér bőrű, akcentus nélküli férfi felhívta az at­lantai rendőrséget a 911-es számon, azaz a forródró­ton, és közölte, fél órán belül bomba robban a parkban.
Éppen a Szívroham nevű banda csapott a hú­rokba, amikor a szerkezet felrobbant.

Egy nő – aki a kislányát hozta el a koncertre – ször­nyethalt a repeszdarabok okozta sérülésektől, egy tö­rök operatőr pedig attól, hogy az ijedtségtől szívro­hamot kapott.

A Szívro­ham koncertje alatt… Összesen 111-en sérültek meg a szögektől, amelyek a csőbombából kirepültek.
Harminc órával később, amikor ezeket a sorokat diktálom, a rendőrség már nyomon van. A telefonhívás igen fontos támpontokat ad a rejtélyes férfi kilétét illetően. A sza­kértőknek a hangszínből nem okozott gondot meg­állapítani, hogy fehér bőrű, tájszólás vagy idegen ak­centus nélküli emberről van szó. Percekkel a robbantás után már azt is tudták, hogy a parktól egysarok­nyira, egy nyilvános készü­lékről érkezett a hívás. Minden szóba jöhető ujjle­nyomatot, cipőtalpnyomot rögzített az FBI. Vasárnapi lapértesülések szerint szo­rul a hurok a merénylő(k) körül. A nyomok feltehető­en egy georgiai fegyveres szervezethez vezetnek, amelynek három tagja már április óta letartóztatásban van. Állítólag az sem kizár­ható, hogy összefüggés van a TWA légitársaságnak a New York-i repülőtér közelében felrobbantott 800-as járata és az atlantai merénylet kö­zött.


A robbantás – képlete­sen szólva – robbanással volt egyenértékű az olimpi­ai családban is, jóllehet a helyszín szigorúan véve nem tartozik a játékok te­rületéhez, és a bejárás is szabad, az embereknek nem kell átmenniük semmiféle fémdetektoros ka­pun.
Juan Antonio Sama­ranch, a NOB elnöke a tra­gédia hírére azonnal Marri­ott szállóbeli lakosztályába rendelte a szervezet négy alelnökét – köztük Schmitt Pált is –, és tele­fonos konferenciabeszélge­tést tartott, melynek részt­vevője Billy Payne, a szervezőbizottság elnöke, az FBI igaz­gatója, Atlanta város pol­gármestere és rendőrfőnö­ke, valamint Georgia állam kormányzója volt. Hajnali négykor összeült a NOB végrehajtó bizottsága, és meghozta a döntést a továbbiakat illetően is.

Az alapkérdés a következő volt: vállalhatják-e teljes felelősséggel a játékok foly­tatását? A végkövetkezte­tés: The Games will go on! Azaz: A játékok foly­tatódnak!

Árnyalatnyi hangsúlyeltolódás tapasz­talható a híres, 1972-es Avery Brundage-mondat­hoz képest, melyet az izrae­li sportolók ellen a mün­cheni olimpiai faluban el­követett palesztin terrorak­ció után jelentett ki: The Games must go on!, vagyis a játékoknak folytatódniuk kell. Egyidejűleg vala­mennyi olimpiai létesít­ményben s helyszínen félárbócra eresztették az ötkari­kás olimpiai lobogót. Sokan megkérdezték, va­jon Samaranch konzultált-e Bili Clintonnal, az Egyesült Államok elnökével. Az egyik NOB-tagtól kapotti információ szerint igen, de csak a döntés meghozatala után. S miért? „Mert ez az ő olimpiája…”

Pontosan 25 évvel ezelőtt ezekkel a mondatokkal kezdtem az Esti Hírlapnak adott tudósításomat Atlantából, az olimpia helyszínén végrehajtott, két ember életét követelő robbantásról.

A szállásunk nem messze volt az Olimpiai Parktól, magunk is felriadtunk a durranásra – nem egy atombomba volt, csak egy házilag fabrikált úgynevezett csőbomba –, ám utána visszaszenderedtünk, s csak reggel értesültünk a történtekről.

Különben is, azon a reggelen sokkal jobban érdekelt minket Kiss Balázs váratlan, de annál kellemesebb aranyérme a kalapácsvetésben, és még mindig nem hevertük ki vízilabdázóink fatális vereségét és kiesését a spanyolok elleni elődöntőben. 

Atlanta azonban gyászban volt.

Frank McGuire, az FBI bombaügyi szakértője szerint az olimpiai parkban alkalmazott robbanószerkezet egy házilag fabrikált úgynevezett csőbomba volt, a lehető legprimitívebb fajtából.

Ezt a bombát amatőrök alkalmazzák, a mi szakzsar­gonunkban a 101-es nevet viseli – nyilatkozta McGuire. – Az alkatrészek könnyen, olcsón beszerezhetők, ennélfogva szinte ki­nyomozhatatlan az eredetük. Az összeszerelés még ennél is egyszerűbb, már csak azért is, mert az interne­ten (1996-ban már volt internet, még ha csak viszonylag kevesen is barangoltak rajta – a szerk.) féltucatnyi receptet olvashatnak a bombát készíteni szándékozók. Ha pedig az illető nem rendelkezik számí­tógéppel, egyszerűen bemegy egy könyvtárba, és kikölcsönzi az idevágó szakanyagot.

A robbantás célja két nappal később még mindig ismeretlen volt, s nem tűnt logikusnak, hogyha a merénylő emberéletek kioltását tervezte – ami be is következett –, miért figyelmeztette 18 perccel a detonáció előtt a rendőrséget. Ezt a techni­kát egyébként – a hatóságok utolsó pillanatban történő értesítését – az Ír Köztársasági Hadsereg merénylői tökéletesítették, a módszer több tekintetben is az IRA-ra vallott.

Valószínűleg meglepte a világot, hogy a CNN ere­deti felvétellel rendelkezett a robbanás pillanatáról.

Nos, egy amatőr videós éjjel fél 2 tájban a koncerten tartóz­kodott, s végig vette a történéseket. Ilyenformán a robbanás is videószalagra került, amely hirtelen különös értéket kapott. A pontos ár nem ismeretes, de a műked­velő operatőr több tízezer dollárért adta el felvételét egy helyi tévétársaságnak, amely röviddel később tetemes felárral továbbadta a CNN-nek. 

Néhány nappal később az FBI őrizetbe vette és vallatni kezdte Richard Jewell biztonsági őrt, aki a koncerten teljesített szolgálatot, ahol egy magára hagyott hátizsákot fedezett fel.

Sikerült idejében kiüríteni a környéket, az FBI azonban úgy gondolta, ő lehetett az elkövető, aki a saját hírnevéért kockáztatta sok ember életét. Ám októberre kiderült, hogy Jewell ártatlan, és szabadon bocsátották. Az ő meghurcolásáról Clint Eastwood 2019-ben forgatott remek filmet Richard Jewell balladája címmel.

Az igazi bűnös kiléte azonban eleinte homályban maradt. 1997. január 16-án újabb bomba robbant egy atlantai abortuszklinika előtt, majd egy órával később, miközben a mentés javában folyt, egy szemeteskukában megint felrobbant egy bomba, hét embert megsebesítve. További öt nap elteltével egy atlantai melegklub előtt negyedszer is robbant egy csőbomba, ugyanolyan, mint június 27-én az Olimpiai Parkban. Ezúttal öten sebesültek meg. 

1998. január 29-én az Alabama állambeli Birminghamben, ismét egy abortuszklinika előtt robbant bomba. Ezúttal meghalt egy szolgálaton kívüli rendőr, egy nővér pedig súlyosan megsebesült.

A nyomozók találtak egy elhagyott gépkocsit, közel a georgiai államhatárhoz, az autót pedig összekapcsolták egy bizonyos Eric Robert Rudolph személyével.

Magát Rudolphot öt évig nem találták, míg végül 2003. március 31-én Észak-Karolina nyugati részén, a hegyekben elfogták. 

Hogy elkerülje a halálbüntetést, Rudolph bűnösnek vallotta magát, és ezért 2005. július 18-án négyszeres életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Szinte napra pontosan kilenc évvel az Olimpiai Parkban történt robbanás után. Tettének oka a mai napig tisztázatlan, mert az, amit ő maga elővezetett vallomásában – abortuszellenes és homofób nézetei –, nem igazán magyarázzák az atlantai rémtettet.

Rudolphot azóta is a Colorado állambeli Florence-ben, egy maximális biztonságú börtönben tartják fogva. 

Ötkarikás halottak

Mindmáig 24-en haltak meg az olimpiákon, ebből tíz sportoló verseny vagy edzés közben, további tizennégyen pedig a versenyektől függetlenül. Az összes olimpiai halottnak csaknem a fele, tizenegy elhunyt az 1972-es müncheni olimpián, az izraeli sportolókat ért terrortámadás közben vesztette életét.

Közvetlenül a versenyen vesztette életét:

Francisco Lázaro (21 éves) portugál futó 1912-ben a stockholmi olimpián, hőguta következtében.

Knud Enemark Jensen (23) svéd kerékpáros az 1960-as római olimpián, szintén hőgutában.

Paralimpián verseny közben:

Bahman Golbamezhad (48) iráni kerékpáros, akinek egy bukás után leállt a szíve.

Edzés közben vagy nem sokkal a verseny után:

Edmond Brsaart francia vívó, Nicolae Berechet román ökölvívó, Ignaz Stiefsohn osztrák siklórepülő, Ross Milne ausztrál síző, Kazimierz Kay-Skrzypecki brit szánkós, Nicolas Bochatay svájci gyorsasági síző, Hyginus Anugo nigériai atléta, Nodar Kumaritasvili georgiai szánkós. 

Egyéb halálok:

Eliska Misáková csehszlovák tornásznő 1948-ban, Londonban gyermekbénulásban betegedett meg, és meghalt; Arrigo Meniocchi olasz evezős 1956-ban, Melbourne-ben autóbalesetben hunyt el.

Tizenegy izraeli sportoló, edző és versenybíró 1972-ben, Münchenben a Fekete Szeptember terroristáinak támadása következtében vesztette életét.

Jörg Oberhammer, az osztrák alpesi sícsapat orvosa az 1988-as calgaryi téli olimpián halt meg, elütötte egy hókotró.

(Borítókép: Jim Davis / The Boston Globe / Getty Images Hungary)

 

Rovatok