Index Vakbarát Hírportál

Nincs vége a botránynak, a szövetség eltiltotta Sidi Pétert

2021. május 12., szerda 15:18

A Magyar Sportlövők Szövetsége fegyelmi eljárást indított Sidi Péterrel szemben, aki a gyanú szerint behatolt csapattársa, Péni István szobájába a márciusi indiai világkupaversenyen – derül ki a szervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Mint ismert, a március végi világkupa 50 méteres versenyében az aranyéremért lőhetett volna a magyar csapat, amely végül ki sem állt, ugyanis a tagok összevesztek.

A magyar csapat a hazaiakkal csapott volna össze a győzelemért, már készen is álltak a felek, amikor Péni István és Pekler Zalán jelezte a versenybíróknak, hogy a trió harmadik tagjának, Sidi Péternek szabálytalan a fegyvere. Állításuk szerint Sidi az úgynevezett bipodot használta, ami a szabályzat szerint tilos. Az alkatrész arra való, hogy segíti a versenyzők fegyverének beállítását, amikor pozíciót váltanak álló helyzet, térdelés és fekvés között.

Sidi Péter később úgy reagált az esetre, hogy nagyon bántja, hogy ő van célkeresztben, miközben állítása szerint nem ő hozott szégyent Magyarországra.

A Magyar Sportlövők Elnöksége most úgy döntött, hogy a fegyelmi határozat meghozataláig felfüggeszti Sidi Pétert a sportlövő sporttevékenység folytatása alól.

Az indoklás szerint Sidi Péter bejutott Péni István szállodai szobájába, ahol engedély nélkül, egyedül tartózkodott háromnegyed órát.

Az idei évben, 2021. március 18. és 29 között az ISSF World Cup Rifle/Pistol/Shotgun elnevezésű verseny során 2021. március 18. napján kétséget kizáróan részemről nem beazonosítható személy jogtalanul behatolt a Vivanta by taj Surajkund Hotelben lévő szállásomra, valamint ott mintegy 45 percen keresztül bent tartózkodott. Ennek alátámasztására küldöm a T. Elnök Úr részére a Hoteltől kikért biztonsági kamera felvételeit. A felvételen jól látható, hogy édesapámmal 10 óra 30 perc előtt pár perccel elhagyjuk a szobánkat, majd azt követően bezárjuk azt, és ellenőrizzük az ajtó zárt állapotát. (Ezt követően édesapámmal a hotel elől 10 óra 30 perckor induló járattal a verseny helyszínére mentünk.) Látható továbbá, hogy az ismeretlen személy 21. március 18. napján 10 óra 36. percében megy a szobám felé, oda bemegy, majd onnan 11 óra 21. percében távozik. A fentiek vonatkozásában kifejezetten rögzíteni kívánom, hogy egyetlen személy számára sem adtam sem én, sem édesapám engedélyt arra, hogy a szobánkba bemenjen, vagy ott bent tartózkodjon. Továbbá erre senkit nem kértünk meg, senkit nem bíztunk meg, ezen esetről is a biztonsági kamera felvételének megszerzéséig tudomásunk sem volt. Meglátásom szerint a felvételen szereplő személyről a ruházata és a kinézete alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt

– állítja Péni.

A Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke a Fegyelmi Bizottságnak megküldte a levelet, a Fegyelmi Bizottság a levél és a videófelvétel tanulmányozása után jelezte a szövetség elnöke felé, hogy szükséges a Fegyelmi Bizottságnak a Magyar Sportlövők Szövetségének elnökségi határozattal történő felhatalmazása arra, hogy a felvételen látható Sidi Péter sportlövővel szemben a fegyelmi eljárást megindítsa. A szövetség elnöke összehívta az elnökséget, amely elnökség jelen határozatot hozta – olvasható a közleményben.

Kedden a nemzetisport.hu arról írt, hogy a márciusi vk-n szerepelt magyar versenyzők közül egy személy doppingtesztjének eredménye pozitív eredményt hozott, és az ügyet a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálja.

Rovatok