Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a Barcelona volt elnökét

2021. március 1., hétfő 12:50

A spanyol rendőrség gazdasági osztályának bűnügyi nyomozói vizsgálódtak a Barcelona labdarúgócsapatának stadionjában hétfőn.

A katalán egyesület szűkszavú közleményben tudatta, hogy a hatóság emberei a klub központjában jártak, de nem adtak tájékoztatást az okokról.

A spanyol sajtó ugyanakkor arról ír, hogy a rendőrségi eljárás a BarcaGate-ügyhöz kapcsolódik, melynek hatására október végén lemondott a korrupcióval vádolt elnök, Josep Maria Bartomeu, akit most el is vittek a rendőrök, több egykori vezetőségi taggal egyetemben  írja a Barcauniversal.

A mostani rendőrségi vizsgálat célja, hogy kiderítsék, a klub által megbízott cég folytatott-e ellenkampányt a közösségi médiában az őket kritizáló egykori és jelenlegi játékosokkal szemben.

Az FC Barcelonánál vasárnap új elnököt választanak. A tisztújítást a január 24-én koronavírus-járvány miatt halasztották el.

Rovatok