Index Vakbarát Hírportál

Matthäus üdvözli Dárdai visszatérését

2021. január 25., hétfő 20:46

A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus örömmel fogadja, hogy újra Dárdai Pál lett a Hertha BSC labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

Dárdai Pál és Arne Friedrich mint sportigazgató, ez egy kiváló klub nagyszerű tervének tűnik

– írta a Sky tévécsatorna oldalán a világbajnok Matthäus.

Akárcsak Josep Guardiola a Barcelonát, senki sem ismeri úgy a berlini klubot, a szurkolókat és a médiát, mint a magyar edző. Emellett nagyon klassz, hogy 2022 nyaráig dolgozhat.

A korábban a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó német klasszis reméli, hogy Dárdai vezetésével a Hertha nem csak sikeres, hanem látványos futballt is játszik majd, ahogyan egy fővárosi klubhoz illő.

Az első időszakához képest ugyanis jelenleg a megfelelő játékosállomány is a rendelkezésére áll

– fejtette ki Matthäus.

A berlini egyesület hétfőn délután jelentette be, hogy a 44 éves Dárdai Pál veszi át az együttes irányítását, a stáb tagja lesz kapusedzőként Petry Zsolt is. A magyar szakember 2015 és 2019 között már irányította a berliniek első csapatát. A klub irányítói vasárnap menesztették az eddigi trénert, Bruno Labbadiát, valamint Michael Preetz klubmenedzsert. A Hertha a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szerzett, és a 14. a Bundesligában, csupán két ponttal megelőzve az osztályozós helyen álló Kölnt.

Rovatok