Index Vakbarát Hírportál

Feltámadt a halott, elsült a kapanyél

2021. január 19., kedd 09:16

Vélhetően nem volt ember Las Vegasban a Golden State Warriors győzelmére fogadott volna a bajnok Los Angeles Lakers ellen az NBA ünnepi játéknapján. Olyannyira esélytelen volt a korábbi önmagára legfeljebb nyomokban emlékeztető Warriors, hogy a második negyedben már elkezdett szórakozni a liga legjobb mérlegével (hétfőig 9/3) rendelkező dél-kaliforniai kosarasgárda, ami a végén megbosszulta magát. Hiába, ez az NBA...

A második negyed közepén olyasmi történt, amihez foghatót én még nem láttam, pedig nem ma kezdtem el figyelni az NBA-t. 60-44-es vezetésnél saját palánkja alatt lepattanót szerzett a Lakers, négy az egy ellen vezették rá a kosárra a labdát, LeBron James simán zsákolhatott volna, esetleg ziccerben lévő két társa közül valamelyiknek odapasszolhatta volna, de ehelyett a sarokban, a triplavonalon kívül álló Kentavious Caldwell-Pope-pal akart hármast dobatni. 

Nagyképű, már-már sportszerűtlen megoldás, a padlón fetrengő ellenfél megalázására történő kísérlet.

Az ilyesmit a kosárlabda istenei meg szokták büntetni. Ezúttal is így tettek. Hiába vezetett már az első negyedben 34-15-re, 19 ponttal a Lakers, és még a negyedik játékrész első percében is 97-83-ra, tehát 14 ponttal, hiába verte meg az óriási magasságbeli fölényben lévő címvédő 50-32-re a lepattanók terén Steve Kerr edző legénységét, és hiába célzott meglehetősen pocsékul a vendégek egyetlen piacképes kosarasa, Steph Curry (8/22 mezőnyből, 3/12 triplából), mégis ledolgozta a hátrányt a Warriors, és a végén kibekkelte James potenciális nyerő tripláját a dudaszó pillanatában, mert a dobás célt tévesztett, és 115-113-ra nyert a Warriors, a fiatal idény eddigi legvaskosabb meglepetését okozva. 

No de hogyan lehetséges nyerni akkor, ha az ellenfél ekkora fölényben játszik? Például úgy, hogy ezúttal elsült a kapanyél, azaz Kelly Oubre Jr., akinek a súlyosan sérült, egész szezonra kidőlt Klay Thompsont kellene helyettesítenie. Oubre eddig 35 százalékkal dobott a mezőnyből, 11,1 pont volt az átlaga, és bár most is elrontott egy elronthatatlan ziccert, egy zsákolást, azért valahogyan összeszorgoskodott 23 pontot 9/18-as derék, 50 százalékos mezőnymutatóval. 

4:35-tel a vége előtt még mindig hét ponttal vezetett a Lakers, de ekkor Curry dobott sorozatban öt pontot, és lefaragta két pontra a hátrányt a Warriors. Sőt, Oubre ziccerével 108-108-ra egyenlített a vendég, Draymond Green két layupot értékesített, és 1:07-tel a vége előtt Curry is a gyűrűbe küldött egy triplát. Fél perc volt hátra, amikor 115-113-ra vezetett a Warriors, Curry ziccere kiperdült a gyűrűről, és jött az utolsó Lakers-támadás. Persze James kapta a labdát, de Green olyan szorosan őrizte, hogy a triplakísérlet kiperdült, és győzött a Golden State! Ezzel véghezvitte azt a bravúrt, hogy mindkét Los Angeles-i óriást legyőzte ebben a szezonban, előbb a Clipperst, most pedig a Lakerst. 

Megőriztük a tartásunkat, és a cseresorunk óriási volt mindkét félidőben– dicsérte társait Curry. – Aztán belelendültünk nagyszünet után, és megteremtettük magunknak az esélyt a győzelemre. Egy kicsit hasonlított ez a Clippers-meccshez. Másodszor is megcsináltuk a bravúrt, de most már jó lenne nem elengedni az ellenfelet a meccs elején.

Igaza van a kapitánynak, a Clippers ellen is 22 pontos hátrányból fordított a most 7 győzelemmel és 6 vereséggel álló Warriors. A Lakers mérlege 9/4. Egy érdekes statisztikai adat: az utóbbi 284 hazai meccséből most először kapott ki a Lakers és James úgy, hogy a negyedik negyedre kétszámjegyű előnnyel fordult. 

Egy biztos: a Golden State emlékezetessé tette a Martin Luther King Day-t, amely munkaszüneti nap az Egyesült Államokban, és mindig január harmadik hétfőjén tartják a szövetségi ünnepet. 

Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 113–115 (34–22, 30–26, 28–33, 21–34). Ld.: Schröder 25, James 19, Davis és Harrell 17-17, Kuzma 15, ill. Curry 26, Oubre 23, Paschall 19, Wiggins 18. 

A többi eredmény közül a legizgalmasabb a Brooklyn Nets 125-123-as győzelme Milwaukee-ban. James Harden 34 pontot és 12 gólpasszt, Kevin Durant 30 pontot termelt, a Buckstól Jannisz Antetokounmpo 34 pontot, 12 lepattanót, Khris Middleton 25, Jrue Holiday 22 pontot gyűjtött. Steve Nash edző szerint Kyrie Irving szerdán, Clevelandben már fog játszani hét kihagyott meccs után. 

Rovatok