Index Vakbarát Hírportál

Másodperceken múlt Grosjean élete a mentőorvos szerint

2020. november 30., hétfő 09:40

Ian Roberts, a Formula–1-es versenysorozat mentőorvosa szerint csupán néhány másodperce volt a személyzetnek arra, hogy kimentse Romain Grosjeant, a Haas pilótáját az égő roncsok közül a vasárnapi Bahreini Nagydíjon elszenvedett balesete után.

A 34 éves francia versenyző három kanyarral a rajt után csapódott bele a szalagkorlátba, autója szabályosan kettétört, a kiömlő üzemanyag pedig azonnal meggyulladt és hatalmas lánggal égett. Grosjeannak ki kellett szabadítania magát az üléséből,

a Haas hivatalos adatai szerint 28 másodpercet töltött a lángok között,

míg végül ki tudott mászni a roncsból, és a mentőcsapat tagjainak segítségével elhagyta a baleset helyszínét.

Olyan volt, mint egy sütő, csak a vörös lángokat láttuk, és aztán észrevettük, hogy próbálja kiszabadítani magát, ami fokozatosan sikerült is neki

– számolt be a történtekről Roberts, aki az első között ért oda a szerencsétlenség helyszínére.

Volt egy tűzoltó, aki nagyon hamar elkezdte az oltást, és a porral oltó visszaszorította annyira a lángokat, hogy amikor Romain már eléggé magasan volt, akkor a sérült korlát felett ki tudtuk őt menteni

– mondta Roberts, aki szerint csak másodperceik voltak segíteni a versenyzőnek, a lángok ugyanis ennyi idő után újra magasra csaptak fel.

A szakember hozzátette, ha Grosjean nem tud önerőből kimászni az üléséből, akkor nekik – ekkora tűzben – nem lett volna lehetőségük kimenteni őt.

Roberts azt mondta, első dolga volt ellenőrizni, hogy a versenyző már nincs életveszélyben, ezt követően azonnal elszállították a baleset helyszínéről.

Grosjean vasárnap késő este a Haas istálló, valamint saját Facebook-oldalán jelentkezett egy videóval a kórházi ágyáról. A francia pilóta mindkét kézfején égési sérüléseket szenvedett, ezt leszámítva azonban jól van, és hangsúlyozta: a versenyzők fejét védő, glória elnevezésű HALO-rendszernek köszönheti az életét, amely 2018 óta kötelező az F1-ben, és amelynek bevezetését korábban ő maga is ellenezte.

(MTI)

(Borítókép: Peter Fox / Getty Images Hungary)

Rovatok