Index Vakbarát Hírportál

A járvánnyal együtt is megrendezik jövőre a tokiói olimpiát

2020. augusztus 5., szerda 12:10 | aznap frissítve

A koronavírus egy év múlva is jelen lesz még a világban, ám azzal együtt is meg kell rendezni a tokiói olimpiát a szervezőbizottság (szb) elnöke szerint, írja az MTI.

„Nem tudom, hogy jövőre milyen lesz a járványhelyzet, de kicsi az esélye, hogy akkorra magunk mögött tudhatjuk majd. Viszont fontos megtartani az olimpiát az emberek miatt, akiknek együtt kell élniük a vírussal” – idézte Muto Tosirót, az szb vezetőjét a The Financial Times.

Az elnök néhány napja azt is elmondta egy nyilatkozatában, hogy ha egy ilyen helyzetben sikeresen megrendezik az olimpiát, azzal példát állíthatnak más globális események elé, s ez lehet a Tokió 2020 igazi öröksége.

Thomas Bach, a NOB elnöke kedden a Reutlingen Generalanzeiger című lapnak az utóbbi időben megszaporodott, pesszimista hangvételű cikkekre, véleményekre reagálva arról beszélt: szerinte most teljesen felesleges találgatásokba bonyolódni azzal kapcsolatban, hogy jövőre ilyenkor meg tudják-e rendezni az olimpiát, vagy sem.

„Azt sem tudjuk jelenleg, hogy holnap kimozdulhatunk-e otthonainkból. Előbb inkább dolgozzunk, csak időt vesztegetnénk a spekulálással” – mondta Bach.

Rovatok