Index Vakbarát Hírportál

Szatmári András elsöprő vívással vb-döntős

2019. július 18., csütörtök 16:36

A 2017-ben világbajnoki aranyérmes kardvívó, Szatmári András bejutott a legjobb négy közé a budapesti világbajnokságon.

Az MTK versenyzője a nyolc között a világranglistát vezető, a tavalyi ezüstérmes Eli Derschwitzet verte 15-12-re.

A pihenőnél még az amerikai vezetett 8-6-ra, utána viszont Szatmári pillanatai következtek, zsinórban hatszor talált, és az előnyével jól gazdálkodott a folytatásban. Ezzel meg is van az első magyar érem.

Az iráni Abedini lesz az ellenfele a négy között, aki a német Max Hartungot ütötte el a döntőtől.

"Szedd össze magad, ezt ismételgettem magamnak a szünetben 6-8-nál. Így sikerült. Nem nyomasztott az, hogy már egyedül csak én vagyok versenyben a magyarok közül. Nem volt eddig könnyű évem, ezért is tört ki belőlem ez a nagy feszültség, a hazai közönség előtt szerettem volna bizonyítani."

- így hangzott a villámértékelése Gárdos Gábor és Pézsa Tibor tanítványának.

Az Abedini elleni elődöntőben 2-3 után hat találatot adott a magyar versenyző, és 8-3-mal mehetett pihenőre. A lendülete egy kicsit megtört a második szakaszra, de 15-8-cal jutott a fináléba.

Rovatok