Index Vakbarát Hírportál

A sisakom be van csomagolva, felkapom és indulok

2014. december 8., hétfő 19:51

Michelisz Norbert a hazai autósport egyik legnagyobb sikerét érte el, szinte saját erőből a nagy gyári csapattársakat is legyőzve negyedik lett az idei túraautó-világbajnokságon. Az idén ő az egyik esélyese az Év magyar sportolója díjnak. Erről, a legendás riválisokról és a 200-as kanyarokról kérdeztük.

Szerepelt a szezon előtti tervek között egy ilyen jó eredmény? Egyáltalán, mik voltak a várakozások?

Az az igazság, hogy egyáltalán nem voltak ilyen jellegű célkitűzések. A 2014-es szezon előtt is, hogy korábban is, csak nagyon későn készült el az autónk, úgyhogy nem tudtuk, mire számíthatunk magunktól és másoktól sem. Persze a cél olyan szempontból megvolt, hogy a hasonló lehetőségekkel készülő versenyzőket legyőzzem, de azt nem lehetett tudni, hogy ez majd az első 10-be, vagy dobogót jelentő helyre lesz-e elég.

És amikor kiderült, hogy mekkora a Citroenek fölénye, mennyire aggódtak a Hondánál?

Az nem volt meglepetés, hogy erős a Citroen, mert az idei szezonra kialakított szabályok nekik kedveztek leginkább, lényegében az ő autójukra lett kitalálva, az felelt meg nekik a legjobban, de a körönkénti 1,5-2 másodperces hátrány eléggé megdöbbentő különbség volt a szezon elején még így is.

Világos volt, hogy a szezon első felében nem lehet majd megverni őket. De természetesen arra koncentrált mindenki a Hondánál, hogy mielőbb ledolgozzuk ezt a különbséget. Végül aztán az idény kétharmada szólt a Citroenről, csak a végén sikerült közel kerülni hozzájuk, úgyhogy inkább a mögöttük kialakult verseny lett fontos.

A szezon végére a Citroen kényelmesedett el a nagy előnyben, vagy mindenki más dolgozott annyival keményebben, hogy csökkenjen a különbség?

Egyértelműen az utóbbi. Nagyon jó volt látni, hogy a JAS-nál [a gyári csapat neve] mennyire eltökélt volt mindenki, hogy fejlődjünk az idény során és utolértjük őket. Ehhez nagyon kemény munka kellett a teljes csapattól, tőlük és tőlünk is.

Mennyire voltál hátrányban a többi hondáshoz képest amiatt, hogy lényegében csak a szezonkezdetre készült el az autód?

Sajnos és szerencsére ez már évek óta így van, hogy a legvégére készülünk el, tehát a helyzet nem volt ismeretlen, viszont így az első két hétvége nekem inkább csak arról szólt, hogy a lehető legtöbbet menjek az autóval. Nem is annyira az eredmény, mint inkább az információgyűjtés számított, hogy mindennel képbe kerüljünk.

A végére ez elég jól sikerült, hiszen megelőzted mindkét gyári Hondát és negyedik lettél a három Citroen mögött. Volt emiatt feszültség akár közted és a két gyári pilóta, Tiago Monteire és Gabriele Tarquini között, akár a Hondán belül?

Versenysportról beszélünk, így természetesen mindenki győzni szeretne, vagy jobb helyen végezni, mint a riválisa. Nyilván Monteiro és Tarquini nem örült neki, hogy nem nekik jött össze a negyedik hely, de a végén ugyanúgy jöttek gratulálni, mint bárki más. De fordított esetben is ugyanígy lett volna, én is gratuláltam volna a sikerüknek, még akkor is, ha nem örültem volna neki, hogy nem nekem sikerült.

A Hondán belül viszont semmi ilyesmi nem volt, a gyár nem tett különbséget a gyári csapat és köztünk, nekik az volt a fontos, hogy jöjjenek a jó eredmények az autótól, az mindegy volt nekik, hogy melyiktől.

Milyen volt a spanyolországi teszt a Hondával?

Nagyon jó, mert mehettem nagyjából 80 kört a tesztautóval, amiben már volt néhány jövő évi fejlesztés.

Monteiro helyett vezettél, vagy ha ő is vezetett volna, akkor hárman osztoztatok volna az időn?

Nem helyette voltam, ha vezetett volna, akkor mindhárman tesztelhettünk volna. Viszont jelenleg csak egy autó van kész a tesztre, pont Monteiróé lett átalakítva, a többi autó még most jön csak haza Makaóból. De nem véletlen, hogy Tarquini ment annyit az autóval, elképesztő tapasztalata van, ott volt több autó születésénél és emiatt sokkal jobban, sokkal pontosabban tudja visszaadni a csapatnak azokat az információkat, amiket a pályán érez, mint bárki más, és ez alapján döntenek, hogy pontosan mit és hogyan fejlesszenek.

Michelisz Norbert

A 30 éves Michelisz Nobert 21 évesen kezdett az autóversenyzésbe. 2006-ban már megnyerte a Suzuki Swift Kupát, egy évvel később a Renault Clio Kupát, majd 2008-ban tizennegyedik lett a SEAT León-Európa-kubában, amit 2009-ben meg is nyert.

Eközben kétszer is beugró volt a túraautó-vb-n (WTCC), ahol 2010-ben egy SEAT Leónnal, majd a két következő évben BMW-vel versenyzett. Előbb összetettben a kilencedik, majd a hatodik helyen zárt, utóbbival megnyerte a nem gyári csapatok számára kiírt Yokohama Trophyt. Első futamgyőzelme is 2010-ben volt, a szezon utolsó futamán, Makaóban. 2013 óta már Honda Civic-kel versenyez, idén negyedik lett a világbajnokságon, megelőzve a Honda két gyári pilótáját, Tiago Monteirót és Gabiele Tarquinit.

Nyilván én is el tudnám mondani ennek a nagy részét, de nem olyan pontosan, mint ő, és mivel most a fejlesztés, a hátrány lefaragása a fő feladat, muszáj ilyen szempontból is a maximumra törekedni.

Maga az autó milyen volt?

Egyelőre még csak pár fejlesztést szereltek be, szóval annyival azért még nem gyorsabb, de már érezhettünk némi fejlődést. A java még hátra van.

Korábban írtunk arról, hogy a Honda F1-projektje, illetve az abba ölt pénz veszélyeztetheti a MotoGP-csapatot. A túraautó-csapatnál látható bármi erre utaló jel?

Nem, szerencsére a WTCC teljesen külön költségvetésből megy, szerintem az F1-be való visszatérés nem jelent majd hátrányt. Nagyon komoly munka megy a Hondánál a háttérben és nagyon elszántak, úgyhogy ettől nem kell tartani.

A hírek szerint jövőre még korábban kezdődik majd a szezon, mint idén. Mennyit lehet tudni a fejlesztésekről, lesz időtök mindenre felkészülni?

2013-ről 2014-re teljesen új autók érkeztek, emiatt mindent az elejéről kellett kezdeni, de szerencsére jövőre marad az alap, úgyhogy tényleg csak az újdonságokra kell majd figyelni. Viszont azt még nem tudni, hogy pontosan mennyi változás lesz. Azt mindenki tudja, hogy mely területeken kell fejlődni, de hogy ez milyen fejlesztésekben nyilvánul majd meg, azt még nem tudni.

Két hét múlva, december közepén újabb teszt jön a Hondánál. Azon is ott leszel?

Nagyon szeretnék ott lenni, de még jobban szeretnék megint vezetni. A mostani tesztről Makaóban tudtam meg, hogy mehetek, vagyis abból kiindulva a héten eldőlhet, hogy a második teszten is számítanak-e rám. De nincs végső határ, ha két nappal előtte szólnak, akkor is megyek egyből, a sisakom be van csomagolva otthon, felkapom és indulok.

Beszéljünk kicsit a még távolabbi jövőről. Mi igaz és mi nem a gyári szerződés lehetőségéből?

Az nem teljesen igaz, ami több helyen is megjelent a magyar sajtóban, tehát még nincs szó megállapodásról, egyelőre több lehetséges forgatókönyv is elképzelhető. Én azt szeretném, ami nekem, a Zengő Motorsportnak és a Hondának is a lehető legjobban megfelelne, de meglátjuk, hogy ez mennyire megvalósítható.

Mik ezek a lehetséges forgókönyvek?

Tulajdonképpen három van. Az ideális az lenne, hogy maradok itt, ahol a legjobban érzem magam, de a Zengőt is lényegében gyári partnerként kezeli a Honda és ugyanazt a támogatást kapjuk, mint a JAS. De lehet az is, hogy minden ugyanúgy marad, mint az idei felállás és kicsivel a gyáriak mögött leszünk majd, és természetesen az is elképzelhető, hogy kapok egy gyári szerződést, de még tényleg nem dőlt el semmi. Nem tagadom, hogy ez is egy csábító gondolat, de tényleg azt szeretném, hogy a mindenki számára a lehető legjobb megoldás szülessen.

Az idény végén lejárt a szerződésed a Zengőnél. Arra vártok, hogy mi lesz a Hondával, vagy csupán formaság, hogy 2015-re nincs még hivatalos megállapodás?

Csupán formaság az egész, egyáltalán nem kell semmi komoly dologra gondolni. Eddig is szinte mindig évről évre volt csak szerződésem a bizonytalan helyzetünk miatt, hogy mi lesz a folytatásban, de ezt nem is bántam, mert babonás vagyok kicsit ilyen szempontból, mert annál nem lenne rosszabb, ha aláírnék egy három éves szerződést, utána pedig kiderülne, hogy mégsem tudunk indulni. De ha lenne is érvényes szerződésem, és úgy alakulna bármi a Hondával, nem lenne gond, szóval a jogi dolgok miatt nem kell aggódni.

Milyen volt a legendás spái pályán vezetni, azt élvezted a legjobban?

Iszonyatosan jó volt. Az a kedvenc pályám, szóval nagyon örültem, hogy végre élőben is mehetek majd rajta, nem csak számítógépes játékokon. Hiába volt már azokból némi elképzelésem, hogy milyen belülről, azért az egészen más, amikor élőben van ott az ember az Eau Rouge-nál és tudja, hogy 200-zal is át lehet rajta menni. Fantasztikus volt elsőre, és bár utána hozzászoktam a pályához, de még az utolsó körökben is nagyon nagy élmény volt ott autózni.

Ennek ellenére nem ezt a pályát élvezem a legjobban, hanem Szuzulát. Nem tudom megmondani pontosan, hogy miért, de van egy nagyon jó tirmusa a pályának, ahogy vezet rajta az ember, mintha egy tökéletes kéz rajzolta volna, egyszerűen mindig magával ragad.

Nem tudom, hogy hallottad-e a friss terveket jövőre, de gondolom nem örülsz neki, hogy a Honda átvinné a japán futamot Szuzukából a saját pályájára, Motegibe.

Nem is hallottam még. Mik változnának?

Lenne egy katari futam, az egyik kínait áttennék Thaiföldre, kiesik Makaó, meg a japán változás.

A thaiföldi az egy teljesen új pálya, az amiatt érdekes lehet, de akkor már megmaradhatna Makaó, nagyon jó a hangulata annak a pályának, és a katari sem lehet rossz. Meglátjuk majd. Érdekes lesz, ha így alakul. A Honda pályájáról sem sokat tudok, hirtelen az sem ugrik be, milyen versenyeket rendeznek ott. 

És az eddig már ismert változásokról mit gondolsz? Nem lesz már ugye Salzburg, lesz viszont Nürburgring, vagyis hát a Nordschleife, illetve a portugál Vila Real.

Azt egyáltalán nem bánom, hogy kikerül a naptárból a Salzburgring. Nagyon szép helyen van, de maga a pálya szerintem nem túl izgalmas. A portugáliai viszont már sokkal inkább, remek kis utcai pálya az.

Viszont a Nordschleife érdekes lehet, mert azt nagyon kell, vagyis kellene ismerni. Gondolom, hogy lesz előtte egy tesztnap, hogy mindenki mehessen rajta, de az igazából kevés lehet. A gyári csapatok biztos mennek majd oda, hogy a pilótáik eleget gyakorolhassanak, legrosszabb esetben én is megyek majd rajta utcai autóval, abból is lehet tanulni.

Említetted, hogy szoktál számítógépen is versenyezni. Élvezetből játszol, vagy segít esetleg egy-egy új pályánál a készülésben is?

Élőben vezetni annyival több ingert ad, hogy egy játékból túl sokat azért nem lehet készülni, de persze arra jó, hogy az ember gyorsan átfusson rajta és megnézze, milyen belülről, de nálam nem ez számít már.

Szeretek saját névvel benevezni magyar kupákba és ott indulni. Nekem is sokat jelent, hogy látom, mennyi tehetséges magyar fiatal van, akik tényleg nagyon jók, és biztos nekik is ad valamit, hogy ellenem versenyezhetnek. Egyébként is úgy látom, hogy mostanában végre elindult valami itthon, jönnek a sikerek. Kiss Norbi kamionos Eb-t nyert, Kiss Pál Tamás az Auto GP-ben lett második. Őt egyébként a legjobb magyar pilótának is tartom.

Túl sok időm persze azért nincs a játékra, maximum a holtszezonban, de remélem, idén télen a tesztek mellett azért nem marad sok szabadidőm erre.

Jövőre öt Citroen is lehet a mezőnyben, három gyári és kettő Loeb csapatával. Gondolom ennek annyira nem örültök az idei eredmények alapján.

Épp ellenkezőleg, jó, hogy jönnek. Amikor versenyzem, mindig külön élmény olyan valaki ellen menni, aki jobb, gyorsabb, idén pedig, amikor sikerült dobogóra állnom, nem elsősorban ennek örültem, hanem annak, hogy megvertem egy vagy több Citroent. Előtte ugye a Chevy volt fölényben, akkor őket volt jó érzés megelőzni, most ez a franciákkal van.

Van, ahol sikerült megelőzni a Citroeneket is

Az Autosport szaklap éves értékelésében a harmadik helyre került Michelisz Norbert a pilóták között, megelőzve ezzel a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loeböt. A szaklap kiemelte, hogy bár a gyári tesztek hiánya miatt csendesen kezdte a szezont, a Hungaroringen már komoly javulást lehetett látni nála, még úgy is, hogy a futóművet ért ütés miatt nem volt tökéletes az autó, és egyike volt azon keveseknek, akik előzni is tudtak a magyar futamokon.

A szezon végére rendszeresen megelőzte a gyári Hondákat az időmérőkön, Moszkvában sokáig küzdött az 1-2. helyen a citroenes Ma Csinghuával, de nem rajta múlt, hogy végül csak a hetedik lett a második futamon. Az argentin és a makaói második helyek pedig (a szuzukai harmadikkal kiegészítve) rengeteget segítettek abban, hogy a legjobb nem citroenes versenyző legyen.

Az első helyre a világbajnok José María Lópezt, a másodikra pedig Yvan Mullert tették.

Persze azért az sem lesz mindegy, hogy ki ül majd azokban az autókban. Idén is lehetett látni, hogy azért a három rendes, gyári pilóta mellett Ma Csing Hua azért nem hozta azokat az eredményeket. Ide ugye már nem kerülhet kétbalkezes versenyző, de annyi múlik egy versenyen, egy körben akár pár századon, ezreden, hogy rengeteget számít maga a pilóta is. Attól, hogy a Citroen erős, még kell valaki, aki kihozza belőle azt, amit tud.

Yvan Muller és Sebastien Loeb is elég jól ment idén a Citroennel. Előbbit már megszokhattad az évek alatt, de amikor Loeb mellett mentél, ott volt a fejedben, hogy most a ralilegendával kell megbirkóznod?

Hogyne, de még Mullernél is. Nagyon nagy motivációt jelent, ha ellenük mehetek, akár védekezni, akár támadni kell, ilyenkor majdhogynem semmi sem számít, mert meg akarom mutatni ellenük. A Hungaroringen Loeb elég sokat jött mögöttem, ott azért eléggé ez járt a fejemben. Időnként aztán előtör az okosabb énem, és sajnos be kell ismerni, ha épp fel kell adjam a pozíciómat, mert nem hajthatom szét a kocsit, hogy utána még versenyben tudjak maradni azokkal, akikkel egy szinten vagyunk. Ez ilyenkor nagyon rossz, de hosszú távon ez a jó.

Érdekes egyébként, hogy Loeb milyen személyiség. Hiába nyert kilenc rali-vb-t, élőben elképesztően közvetlen és szerény figura, egészen más, mint Muller.

Ezek alapján gondolom örülnél, ha végre tényleg a mezőnyben lenne a régóta emlegetett Robert Kubica, vagy visszatérne a háromszoros világbajnok Andy Priaulx.

Persze, bármelyik nagyon jó lenne. Priaulx ugye három címet nyert, és ez akkor is sokat számít, ha már négy éve nincs a WTCC mezőnyében, hiszen nem véletlen, hogy Muller után ő nyerte a legtöbbet.

De Kubicának nagyon örülnék, remek pilótának tartom, csak nagyon szerencsétlen időpontban jött a balesete. Elképesztő a hozzáállása, olyan, mint Fernando Alonsóé, de az egyéniségük azért nagyban különbözik. Hihetetlen, mennyire maximalista, mindig csak a legjobbat akarja és ezt közelről nagyon jó látni. Mindig jó ilyen típusi pilóták ellen versenyezni.

A jövő évről lehet-e már tudni valamit, egyáltalán, ilyenkor érdemes-e figyelni az ellenfeleket, például a teljesen új Lada Vestát?

Ilyenkor még nem szabad, egyelőre a magunk dolgára figyelünk. Nincs is nagyon még mi alapján számolni, nem lehet tudni, milyen erősek. A Citroen marad erős, de még azt sem látjuk, hogy mi hova érhetünk el.

Rovatok