Utoljára még akkor voltam ilyen zsíroskenyérmeccsen, amikor a Fradi serdülővel levittek minket valami kisvárosi búcsúra, és ott játszani kellett a helyiek 3-4 évvel idősebbekből álló válogatottjával. Próbáltunk szaladgálni a hónuk alatt, de sokkal gyorsabbak és erősebbek voltak, ismerték a bírót és a veszélyesebb vakondtúrások helyét is, végül letakarítottak minket a pályáról és kikaptunk talán négy góllal.

Utána a nyilvánvaló Fradi-veréstől feldobódott közönséggel együtt elküldtek minket az anyánkba, és folytatódhatott a fieszta. Mi meg különösen kegyetlen kínzásokon gondolkozva rögtön hazabuszoztunk, előtte még dodzsemezni se volt kedvünk, pedig arra lett volna még idő. Nem tudom, hogy mit kapott ezért a Fradi család, nekem mindenesetre segített később megérteni, hogy a profi foci szórakoztatóipari vállalkozás. 

Pont ezért ígérkezett izgalmasnak a stadionavató buli. Az elmúlt 60 évben az állami vállalatok rendre erős teljesítményt tudtak letenni az asztalra, ha minőségi szórakoztatásról volt szó. A Fradit pedig pár éve különösen szorosan markolja az állam, aranygyűrű a kormány kisujján, és kitüntető lehet minden fradistának, hogy maga a pártigazgató viseli a drágaságot.  

Ennek megfelelően egyébként elég szuper ékszerdobozt vettünk nekik. Nekem már kívülről is tetszett, azt hinné az ember, hogy ebben tényleg Bundesliga-meccseket játszanak. De belül is megadták a módját, kényelmesek a székek, vagy mondjuk a korábbiaknál máris sokkal jobb volt szurkolónak, mint Vad II István sípmesternek lenni az akusztika miatt. Igény esetén a hátul ülők is kényelmesen meg tudják majd dobni a szöglethez készülődő ellenfelet, a kemény mag pedig strapabírónak tűnő fém támaszkodókat kapott, flexelni kell majd, ha le akarják bontani egy kevésbé jól sikerült tolódásos védekezés után. Sört nem vettem, de a foci szerelmesei amúgy is tudnak engedni az elvárásaikból ezen a téren, ha gyorsan kiszolgálják őket.

A kókadt kabalaállat, a Fradi-sas közben bágyadtan poroszkált a pálya szélén, szóltak is neki, hogy kapja össze magát. Akkor átgyalogolt néhány némileg meggyőzőbb szárnycsapással a szemközti tizenhatosig. De utána végleg visszatért ragadozóhoz nem méltó hozzáállásához, és annyira erőltette meg magát, mintha nagyon izzadna a hónalja a villamoson, és ezt feltűnésmentesen próbálná szárítgatni. 

Fürjes Balázs, kormányzati stadionbiztos beszéde előtt beugrott, hogy szerinte azért lett ilyen jó a kecó, mert Fradi-szívvel épült, ami annyit tesz, hogy itt folyamatosan gondolkoztak, hogy hogyan lehetne jobb. Ami persze így kissé rossz hír a többi épülő stadionnak, de meg kéne tanulnunk annak örülni, ami van. Ebben a szellemben vártam Fürjest, annál is inkább, mert még soha nem hallottam hosszabban beszélni a titokzatos stadionembert.

Nem is kellett csalódnunk, vitán felül az övé volt a legerősebb beszéd, sajnálhatják már, akik oda se figyeltek. A győzelem volt a fókuszban, nagy vonalakban a következő gondolatmenettel: most győztünk, és kellenek az ilyen győzelmek, mert győzelem az, hogy képesek voltak felépíteni egy stadiont. Ez ugyanakkor nem teszi őket önhitté, mert többen csinálták, együtt. Persze a vereségek adják meg a győzelem jelentőségét, szóval az is kell. Csak nem most. És a végén a csavar, hogy igazából a stadionépítési győzelem egy cél érdekében volt: "a győzelemért, amivel megnyerhetjük a jövőt".

Kubatovot, a választói listák urát olyan csúnyán kifütyülték, hogy alig lehetett érteni, melyik feljebbvalójának mit köszön meg. Orbánnál is füttyögtek, de meg is tapsolták a közepén, amikor azt fejtegette, hogy a fradisták azért eléggé magyarok. Tőle még megragadott, hogy „itt a tehetség számít, nem az előnyök" vagy hogy „tetterőnk és versenyképességünk újabb bizonyítéka ez", és az bizony örömteli, ha mostanában ilyasmi témákon is gondolkozik a főnök. 

Üdítő újdonság volt még a szurkolásmérő, ami egy zöld csík volt a kivetítőn a Fradi-címer előtt. Megnyugtató volt a tudat, hogy ha majd erősebben szurkolunk, akkor lesz egy zöld csík, ami nagyobb lesz, mint korábban. Sajnos én először és utoljára láttam akkor, pedig egyesek szerint ha irtózatosan szurkolunk, akkor a csík vége bepirosodik.

A Gripenekről lemaradtam, mert pont a sajtós klotyót kellett megnéznem, már csak azért is, mert mintha valamelyik brazil klubelnök mondott volna olyat, hogy egy stadion minőségéről első ránézésre a vécéje mutat pontos képet. Az aggódóknak üzenem, hogy az is teljesen rendben volt, azt leszámítva, hogy valamelyik pernahajder újságíró kissé szétdobálta a papírt, de azt lehetett kezelni.

Egyébként az eddig köztudott volt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek gyémántfokozatú támogatója évek óta a Fradinak? Csak azért, mert néha lement egy lenyűgöző kisfilmük a stadion benti tévéin arról, hogy milyen sok nyilvános vécét építettek már Budapesten. Erős lehetett az a marketingmeeting, amin kijött, hogy általában oké a helyzet, csak a fradisták szarják tele a várost, ezzel kéne még valamit jól célzottan kezdeni. Oda kéne vinni a felvilágosítást, ahol ők egyszerre sokan előfordulnak, ki mit javasol?

Visszatérve pár nem messze lévő drukker már azon aggódott, hogy egy nyolcast kapunk a Chelsea-től, mert a pénzes túra ellenére néhány emberük elég lelkesnek tűnt. Drogba például a bevonulás közben ugrott egyet bemelegítésként, és a sarkait majdnem a mellette bandukoló Fradi játékos fejéig húzta fel. Ez egyébként nem jött be, később hamar lesérült a különösen motiváltan játszó Bönig-Mateos tengelyhatalmak szorításában.

A Fradi sokkal jobban játszott, mint az elmúlt hetekben, kivált Gera tudta szépen megtartani a labdákat, de érthető okokból eléggé hajtott az egész csapat. A Chelsea viszont még úgy is ügyesebb volt, hogy középső középpályásaik nem különösebben akartak nagyokat ütközni, és sokáig pályán volt az ibériai Fernando Torres is, aki valószínűleg hátralévő életében nem tervez már gólt lőni, akkor se, ha pisztolyt tartanak a fejéhez.

Schürrle meg még a vébén érezhette magát, vicsorogva vetette magát minden labda után, mindenhol előbukkant, kúszott-mászott, cselezett, lőtt, egy félidő alatt el is dönthette volna a meccset. Szó szerint felszántotta a pályát, az egyik becsúszása után kirepült egy fél köbméter Fradi pálya a kispadokhoz. A szünetben pár Chelsea-alkalmazott épp róla beszélgetett, annyit kaptam el, hogy "láttad a szemeit? Őrült ez a fickó."

Szóval egész jó kis meccs volt, még vezettünk is a Chelsea ellen, aztán persze végül egyéni hibáinkat ezen a szinten könyörtelenül kihasználva simán nyertek a nagyok. A végén Mourinho bemutatta, hogy legalább egy dolgot biztosan ellesett Garami Józsi bácsitól és tartott egy sajtótájékoztatót félálomban. A Fradi edzője, Doll pedig egy kimondottan értelmes fickó, de most már gyanús, hogy máskor is jóval egyszerűbbre fordítják a gondolatait a kelleténél. Le a kalappal, zseniális ötlet, így biztosan könnyebben megtalálja majd a hangot a szakma hazai krémjével. Talán erre jött rá az RTL Klub, ezért kell őket most már kizárni a hasonló eseményekről.

Kifelé menet még eszembe jutott, hogy kormányzati hírek szerint átlagosan legalább 30 százalékos növekedést várnak a látogatottságban 3 éven belül az új stadionokba. A Fradiéba ennél többet, hiszen ezt szívvel csinálták és ez lesz a legcsilivilibb. Jó dolog nevetni az olyan lózungokon, hogy Fradi nélkül nincs magyar foci, de elképzelhető, hogy ez a stadion akkora győzelem a magyarságnak, hogy háromszor annyi szurkolójuk lesz. Azért fontos ezzel is tervezni, mert akkor jó eséllyel megint össze kell dobnunk majd nekik egy újra.

De talán nem is érdemes ennyire előreszaladni, egyelőre várjuk ki, hogy mi lesz két hét múlva. Akkor fogadják ugyanis a mindenkire veszélyes Nyíregyházát.