Index Vakbarát Hírportál

Eötvös Loránd nem csak egy egyetem

Eötvös Loránd korának nemcsak kiváló fizikusa volt (torziós inga), hanem tudományszervező, oktatáspolitikus, szenvedélyes hegymászó, lovas, kerékpáros és fotós is. Sokrétű érdeklődésének mozgatórugója a kíváncsiság volt. Élt és megélt, élményeit akkurátusan dokumentálta, ennek eredményeképpen bár nem köztudott,  több ezer fotográfia maradt tőle a hálás utókorra.

Eötvös a fényképre mint a megismerést segítő képalkotási eszközre tekintett, amely lehetőséget ad az emberiség nagyszerű teljesítményének dokumentálására. Felvételein egyaránt tetten érhető a precizitás, a tudományos attitűd és a remek kompozíció.

Kameráján keresztül képet kapunk a XIX. század végi Budapestről. Nyomon követhetjük a tudomány és technika vívmányait, a fejlődő, hidat építő, közlekedő fővárost, amely dinamikusan épül be lakóházakkal, gyárakkal, kikötőkkel. Miközben madártávlatból kirajzolódik egy lüktető, szélsebesen fejlődő város képe, Eötvös a mikrovilágában is elidőz, hisz lencsevégre kapja az utcát, annak közlekedési eszközeit, lakóit, ugyanakkor megörökíti a polgári létforma részét, a ráérős sétákat, az állatkerti vizitálásokat. 

Eötvös Loránd, 1848–1919
Eötvös Loránd, 1848–1919

Eötvös tudós emberként szívesen kísérletezett a fényképezőgép és a technika adta lehetőségekkel. Örömmel készített sztereóképet, ami a kor meghatározó technikájaként alkalmas volt arra, hogy térhatást csempésszen a kétdimenziós fotográfiába. Az osztott képek a válogatásban azért is érdekesek, mert ezeket két felvevőgéppel vagy olykor két összehangolt objektívet magában rejtő egyetlen sztereó fényképezőgéppel készítette, valódi dimenziókat tárva ezzel a néző elé.

A teljesítmény azért is bámulatos, mert Eötvösről azt feltételezi, hogy komoly technikát és súlyos terhet cipelt. Kellett ugye maga a gép vagy gépek, egy táska a törékeny üveglemezeknek, illetve egy állvány. Mindehhez kellett továbbá erő, türelem és némi segítség is, hogy elkészülhessenek ezek a korabeli streetfotók, amelyekben tulajdonképpen semmi különös nincs. Sétáló attitűddel készültek, mai szemmel nézve mégis izgalmas kordokumentumnak számítanak. 

(Eötvös Loránd fotói a Városháza Kiadó Csak képek sorozatában jelentek meg. A képeket a cikk elkészítéséhez a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum bocsátotta a szerkesztők rendelkezésére. A cikk a könyv szövege alapján készült).



Rovatok