Ötven évvel ezelőtt a LIFE magazin fotóriportere, Bill Ray motorra szállt, és a Hells Angels tagjai között robogott el San Bernardinótól Bakersfieldig, többek között a klub egyik leghíresebb tagja, a legendás Sonny Barger oldalán. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A klub címerében látható szárnyas halálfej, a Death Head keletkezésével kapcsolatban több ellentmondásos verzió is ismeretes, a hivatalos szerint a San Francisco-i chapter, avagy területi képviselet elnöke rajzolta meg, inspirációként pedig az amerikai légierő 85. vadászrepülő ezredének és az 552. bombázóezredének gépeinek orrára festett szárnyas halálfejet nevezik meg. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A nők pont annyira hozzátartoznak a klubhoz, mint a bőrmellény és a farmernadrág. Az amerikai szlengben “old lady” azaz kb. oldalbordaként emlegetett nők nem kényszerítés hatására lógtak együtt a motorosokkal, hanem azért, mert erre a fajta életvitelre vágytak - legalábbis a Life fotósa szerint. Az ötvenes években a lázadás kiváló manifesztációja lehetett az angolkisasszonyoktól meglehetősen távol eső viselkedésmód, a sörözés, a nyílt utcán való dohányzás és a bőrnadrág viselése is. Manapság a klubok mellett lógó nők között prostituáltak és sztriptíztáncosok is szép számban akadnak, akiket tulajdonképpen a klubtagok futtatnak. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A Hells Angels eredetileg nem bűnszövetkezetnek indult, a tagjai az akkori társadalmi normáknak nem megfelelő viselkedésük miatt kerültek a perifériára, és lettek megbélyegezve. Sonny Barger azt ismerte fel, hogy ebben a kívülállásban micsoda erő rejlik, és amikor a balhésabb, motorjaikat feszt bőgető, ittasan verekedéseket provokáló motorosokat egyszázalékosnak nevezték (“a motoros társadalom mindössze egy százalékát alkotják a lumpen elemek”), lecsapott az elnevezésre, és az 1% felvarró a törvényenkívüliség egyik jelképe lett. A rombusz alakú felvarrót egyébként a mellény elején hordják. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

Joe Briude újságíró így írt az hatvanas évek Hells Angel tagságáról: “Lázadók voltak, de új típusú lázadók. Munkanélküliek voltak, és megvetettek mindent, amire az amerikaiak nagy többsége vágyott, nem érdekelte őket az anyagi biztonság és a nyugodt élet. Napokig ugyanabban a ruhában jártak és folyamatosan vedeltek, ha valaki beléjük között, habozás nélkül leütötték. Saját szabályrendszert alakítottak ki, viselkedésüket - valahol ironikusan - sokkal drákóibb szigorral felállított elvek befolyásolták és szabályozták, mint mondjuk a büntető törvénykönyv.” (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

“Míg a teljes jogú klubtagok üzleti ügyekkel foglalkoztak, a slepp és a nők tisztes távolságban várakozott. A nőknek semmi keresnivalója nem volt ezeken a megbeszéléseken, amit elfogadtak, és eszük ágában nem volt tiltakozni. Cigiztek, ittak, szívtak, beszélgettek, és türelmesen kivárták, hogy a férfiak velük is foglalkozzanak. Sokan meglepően fiatalok voltak, tinik, vagy húszas éveik elején járó csajok, de idősebbnek tűntek - ha valaki éveken át ül a Harley hátsó ülésén, az ezek szerint árt a fiatalságának.” (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A Hells Angels és a többi nagy motoros klub mára bizonyíthatóan nyakig benne van a szervezett bűnözésben. Kábítószer-kereskedelemmel (főleg metamfetamin és fű), fegyvercsempészettel, védelmi pénzek szedésével és prostitúcióval foglalkoznak, a területekért pedig pontosan olyan hatalmi harc folyik, mint a közönséges utcai bandák között. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A klubba bekerülni nem is olyan egyszerű, nem elég, hogy az ember vesz magának egy motort, és egy pár bőrnadrágot. A tagfelvételhez vezető út hosszú és rögös, az embert először is be kell, hogy ajánlják, és kell egy pártfogó, aki extrém esetben saját tagságát és akár az életét is kockára teszi azzal ha jót áll egy újoncért. Az első kör a “slepptag” státusz, ilyenkor az ember egyfajta megtűrt személy azokban a kocsmákban, amiket a Hells Angels tagjai frekventálnak. Ezt követi a jelölt, azaz prospect státusz, ekkor már a bőrmellény hátára felvarrhatja a város nevét, amelynek klubjához tartozni akar, és részt vehet a klub életében, de nem szavazhat, és általában kulimunkákat végez, sört csapol, bevásárol, motorokat takarít. Az utolsó állomás a full patch, azaz teljes jogú tagság, amikor a mellényre felkerül a klub neve (felülre) és a logó is (középre). (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A Hells Angelsről több film született. Elsőként Benedek László 1953-as A vad című filmje mutatta be hitelesen a klubok életét és az azzal összefüggő erőszakot. A főszereplője Marlon Brando volt. Az egyik leghíresebb motoros film, A szelíd motorosok nem a Hells Angels tagjairól szólnak, de bizonyos elemeiben (kábítószerhasználat, a szabadság iránti vágy, stb.) a klubtagok életéből is merített motívumokat. Legutóbb a Sons of Anarchy (Kemény motorosok) című tévésorozatot ihlették, a szereplők között több valódi motoros is feltűnt köztük Sonny Barger is. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

Bill Ray sorozatát végül visszadobta a LIFE, ami meglehetősen érzékenyen illette a fotóművészt és írótársát, hiszen hónapokat töltöttek el a Hells Angels tagjai között, és pár alkalommal a testi épségüket is kockáztatták (egy másik motoros banda nem örült annak, hogy fényképezik őket). A riport leadása után Rayt behívatták az akkori főszerkesztő George Hunt irodájába, aki közölte vele, hogy a LIFE-ban soha nem fog megjelenni képsorozat “büdös, rongyos gazemberekről”. A képeket a magazin csak nemrég tette közzé. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A motoros bandák a modern kor cowboyai, legalábbis a nagyközönség szemében, akik pont olyan romantikus mázzal látják el a ezt a szubkultúrát, mit a végtelen prérit rovó lovasokat. “Ennek persze semmi köze nem volt a valósághoz sem akkor, sem a Hells Angels esetében. Az tagadhatatlan, hogy van némi hasonlóság az amerikai mítoszok hősei és a motoros bandák között, a végtelen betoncsík a kerekek alatt megfelel a préri ösvényeinek, az életük kemény és emiatt ők is azokká lettek, stb. A Hells Angels tagjait viszont a cowboyokkal ellentétben nem érdekli merre tartanak és mikor érnek oda. Csak ülnek a motoron és húzzák a gázt. És ha valakinek ez nem tetszik, takarodjon el az utukból, mert legázolják. Az út az ő felségterületük. John Wayne nem ilyen volt.” (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

A Hells Angels ma már egy üzleti vállalkozás, pólókkal, emléktárgyakkal és bejegyzett védjegyekkel. A hatvanas években ettől még nagyon messze voltak, de egy korai tulajdonságuk a mai napig megmaradt: provokálják a kispolgárt, majd a szemében néznek, és azt kérdezik: “Van valami problémád azzal, amit látsz? Tessék, ki vele.” A képen a Blackboard Cafe nevű bisztró mellett álldogáló motorosok láthatók, közöttük két szenvedélyesen csókolózó férfival, akik nem feltétlenül melegek, csak a polgárpukkasztás miatt estek egymásnak. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)

Easy rider, öcsém. (Fotó: Bill Ray / Europress / Getty)