Index Vakbarát Hírportál

Mick Jagger újrakeverve is Rolling Stones marad

2021.10.20. 07:34

Tőled még egy halott is elélvez – üvölti Mick Jagger a Start Me Up című Rolling Stones-dalban, ami – hogy a dolog még bizarrabb legyen – a Rolling Stone magazin szerint a világ 8. legjobb sporthimnusza. De a rock & roll sosem lesz olimpiai sport, és nemcsak a túl sok dopping és drog miatt, hanem azért sem, mert a rockversenyzők számára túl kicsi az a dobogó, amire fel lehet állni.

Ami viszont biztos: a 40 éve publikált Tattoo You volt a Rolling Stones utolsó „aranyérmes” lemeze, amit most újra megjelentettek, ahogy kell, extrákkal és remaszterizálva. Start Me Up! – ha nem lennénk már így is eléggé beindulva.

1981. augusztus 24-én került a boltokba a Rolling Stones 16. nagylemeze, a Tattoo You, sokak szerint az utolsó „klasszikus” Stones-album, ami azért is különös, mert a lemez valójában a 1970-es években rögzített demókból, sessionöktől összerakott munka. 1980 körül éppen nem volt beszélő viszonyban az „önmagától elszállt” Jagger és a herointól szintén elszállt Keith Richards, ami a rock & rollban – főleg, ha dalszerzőpárosról van szó – nem éppen a legideálisabb felállás. A bajokat csak tetézte, hogy ennek ellenére a menedzsment leszerződött egy amerikai stadionturnéra, ami ugyebár 1982-ben Európában folytatódott.

És ha már milliók látják a világ leggazdagabb koldusainak bankettjét, akkor nem baj, ha mindehhez hozzágomboltak egy új lemezt is. Arról nem beszélve, hogy az új hullámos és részint diszkós hatású, 1980-as Emotional Rescue, a zenekar történetének talán leginkább megosztó albuma nem tűnt jó csalinak a gigantikus cirkuszhoz és varietéhez. Sokan olyan árulásnak tartották, mint amikor az 1965-ös newporti folkfesztiválon Bob Dylan néhány számot elektromos gitáron adott elő, ami után a folkra és szabad szerelemre felesküdött virággyermekek majdnem meglincselték.

Ahhoz képest, hogy a Tattoo You törzsanyagát Chris Kimsey hangmérnök kukázta össze a korábbi lemezek sessionjeiből, az album egy jól megtervezett káosz volt. Tehát szó sem volt a stúdióban a kreatív kémiáról vagy arról, hogy az anyagban nagyon benne lett volna a korszellem, hiszen a lemez dalainak keletkezése között évek teltek el, mégis hatalmas kritikai és kereskedelmi sikernek bizonyult a Tattoo You.

Ez volt az utolsó Rolling Stones-munka, amely az amerikai slágerlista első helyén végzett, ezzel lezárult a zenekar 1971-es Sticky Fingersszel kezdődő második nagy korszaka. Ezt többek között a nyitófelvételnek, a Start Me Upnak köszönheti, amely az amerikai Billboard-kislemezlista második helyén nyitott. Ez a szám volt az „utolsó” igazi Stones-sláger, ami a Some Girls sessionjén, 1978-ban még egy reagge-szerű dalnak indult, de Richardsnak főleg a Brown Sugar jutott róla eszébe, így azt mondta Chris Kimsey-nek, hogy törölje le.

A Start Me Up gyakran a Rolling Stones élő koncertjeinek nyitánya, szerepelt már a Still Life című, 1982-ben megjelent lemezen is, valamint az 1981 óta megjelent összes válogatásalbumon, sőt egyike volt annak a három dalnak, amelyet 2006-ban a Stones eljátszott a Super Bowl XL félidejében.

A vázlatokból összeállt dalok végül különös egyensúlyt teremtettek az energetikai térben, összefoglalása lett mindannak, ami a Stonest a hetvenes években jellemezte. Az albumon sajátos szerkesztési koncepció érvényesült, az A oldalon rock and rollok, keményebb bluesok hallhatóak, míg a B oldal egy elszállós balladákra épülő egység lett, itt találhatóak a legkorábban készült dalok, a Tops és a Waiting on a Friend. Mindkét dal alapjai a Goats Head Soup (1973) munkálatai során készültek, még Mick Taylorral, akinek a sávját aztán letörölték. A Black and Blue-sessionökben találtak rá a Slave-re és a Worried About You alapjaira, ezeken Billy Preston is játszik. A balladák légies gitárjátékai, Jagger falsettói olyan egységet alkotnak, mintha a B oldal egy afféle szvit lenne.

Az albumot a Start Me Up nyitja, amit eredetileg Never Stop munkacímmel találhatunk meg az 1978-as Some Girls session szalagján, ahogy a Black Limousine-t is. A No Use in Crying, a Neighbours, a Heaven és a Little T&A demófelvétei az Emotional Rescue-sessionök „resztlijei”. A Tattoo You hipnotikus borítójának tervezője, Peter Corriston Grammy-díjat nyert a legjobb albumtervezés kategóriában. A sors fintora, hogy ez volt a Rolling Stones első Grammy-díja.

Negyven évvel az eredeti megjelenés után a Tattoo You-t egy új, 2021-es masterrel, kilenc eddig nem hallott számmal hallhatjuk újra, olyanokkal, mint a parádés Living in the Heart of Love, amely simán rákerülhetett volna annak idején a Tattoo Youra is, ha a produceri csapat 1980 őszén több időt szán az archívum átnézésre. Jagger azt nyilatkozta a lemezről, hogy szerinte kiváló, de mindaz, amit általában szeret, az nincs benne. Nincs meg benne a cél, a hely és az idő egysége.

Nos, az album kapható volt Magyarországon, e sorok írója 1982 júliusában (idő) vette meg a Sugár könyvesboltjában (hely), a Rockévkönyv ’81-gyel együtt. És a cél is megvolt. Valahol megvárni, míg eláll az eső, mert a rákosszentmihályi rokonokkal a vidámparkba és az állatkertbe szerettünk volna menni. Ezek akkor nem jöttek össze, helyettük viszont összejött a Sugárban a legnagyobb rock and roll cirkusz.

Rolling Stones:  Tattoo You

Universal, eredeti kiadás: 1981,  44 perc, 11 szám



Rovatok