Index Vakbarát Hírportál

Soha nem találná ki, melyik rocklemezből adták el a legtöbbet az évtizedben

2019.11.18. 11:07

Hamarosan vége a 2010-es éveknek, és ahogy ez lenni szokott, mindenhol elkezdték összeállítani az évtizedet összegző listákat. Így tett a Billboard is, ahol kiderült, hogy melyik rockzenekar albumából adták el a legtöbbet. Annyit segítünk, hogy nemrég fellépett a Szigeten is.

Szóval a 2010-es években 6,5 millió eladott példánnyal az évtized legjövedelmezőbb albuma:

Twenty One Pilots: Blurryface

Ebből csak az Egyesült Államokban 1,7 millió példányt adtak el, és kilenc héten át vezette a Billboard ide vonatkozó listáját. Összesen 234 héten keresztül szerepelt a listán, ezalatt megkapta a négyszeres platina besorolást.

Sokat elmond az évtizedről rockzeneileg, hogy a Twenty One Pilots meglehetősen nehezen nevezhető rockzenekarnak, hiszen bőven merítenek a hiphopból, elektronikából és a mainstream popzenéből, ráadásul az eredeti felállás mindössze két tagból, egy dobosból és egy énekesből áll, ami szintén nem éppen a legklasszikusabb rockzenei formáció.

A zenekar vegyes zenei stílusa miatt pop- és rockzenei körökben is elég népszerű tudott lenni, több számuk is magas rotációba került a kereskedelmi rádiókban, két éve pedig megnyerték a legjobb popzenei teljesítményért járó Grammyt is, ami annak a jele, hogy a zeneiparban sem tudják pontosan hova tenni az együttest. A Twenty One Pilots idén egyébként fellépett a Szigeten is.

A második helyre a Mumford & Sons került a Sigh No More albummal, a harmadik helyre az Imagine Dragonstől a Night Visions, az ötödik helyre pedig szintén tőlük az Evolve című nagylemez. A negyedik helyre pedig nem is klasszikus rocklemez, hanem egy filmzene került, méghozzá A galaxis őrzői film dalválogatása.

A Billboard azt is megnézte, hogy melyik rockdalok voltak a legsikeresebbek az évtizedben, itt kevésbé van meglepetés:

az első három helyen három Imagine Dragons-dal található.

De a top 5 rocklemez között kettő szintén az övék. Ez pedig akkor az évtized legfontosabb rockszáma a Billboard szerint:

Ahogy a Twenty One Pilots, úgy az Imagine Dragons esetében is gyakran felmerül, hogy valóban rockzenekarként kell-e kezelni, vagy itt is már inkább szimplán popzenei produkcióról van szó. Mindenesetre a Believer c. szám 29 hétig vezette a Hot Rock Songs listáját, és összesen 87 hétig szerepelt rajta, ami a harmadik leghosszabb a lista történetében. A három Imagine Dragons-dalt a Panic! at the Disco High Hopes és a Lumineers Ho Hey c. száma követi.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok