Index Vakbarát Hírportál

125 millió forintba kerül a Hajógyári-sziget a Szigetnek

2019.08.26. 11:12

Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget Fesztivál, árulták el a szervezők a Világgazdaságnak. Az összeg a közterület-használati díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze, előbbi a fővárost és Óbudát, utóbbi csak a kerületet illeti.

Az idei Szigeten egyébként 529 ezren vettek részt, vagyis bejött Kádár Tamás főszervező jóslata: nem dőlt meg a tavalyi 565 ezer fős rekord. "A látogatószám úgy jön ki, hogy az egy adott napon belépők számát adjuk össze hét napra. Az angolok most elsősorban a három- és ötnapos bérleteket vették, a hétnapos bérletek eladásában idén tapasztalható némi visszaesés" – mondta a fesztivál kezdete előtt.

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. kifejezetten jó évet zárt tavaly: árbevétele a 2017-es 12,53-ról 15,66 milliárd forintra nőtt. A 2018-as adózott eredménye 1,42 milliárd forint volt, ezt teljes egészében osztalékként fizették ki, vagyis a számok tükrében a Hajógyári-sziget bérleti díja csekély kiadás. A Sziget sajtófőnöke arról is beszélt, hogy a cég a következő ötéves periódusra 300 milliós beruházási vállalást tett a fesztivál területére.

A Sziget területén szeptember elején kezdődnek meg a helyreállítási munkálatok, ez nagyjából két-három hetet vesz majd igénybe, és kb. nettó 25 millió forintnyi ráfordítást igényel. Az óbudai önkormányzat elmondta: a szemét eltakarítását és a zöldterület helyreállítását teljes egészében a szervezők finanszírozzák, ennek legkésőbb a hónap végéig be kell fejeződnie. Az idei Szigetről szóló cikkeinket itt lehet olvasni.

Ne maradjon le semmiről!



Rovatok