Index Vakbarát Hírportál

Begyűjtenék a fesztiválozók személyes adatait

2019.06.19. 19:32

A fesztiválozók személyi adatainak rögzítéséért nyújtott be törvényjavaslatot Gulyás Gergely és Kocsis Máté (Fidesz), valamint Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő, írja az MTI a parlament honlapján benyújtott javaslat alapján.

A javaslat szerint a képviselők a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvényt azzal egészítenék ki, hogy a 

több mint huszonötezer jegyet eladó, "zeneszolgáltatást főszolgáltatásként nyújtó tömegrendezvény" szervezőjének rögzítenie kell a rendezvény látogatóinak személyi adatait.

A szervezőnek még a belépés előtt, a helyszínen vagy a jegyek forgalomba hozatalát követően - legfeljebb a tömegrendezvény kezdetének időpontját megelőző kilencven napon belül - előzetesen rögzítenie kell a látogatók nevét, állampolgárságát, születési idejét, személyazonosításra alkalmas okmányát és arcképét. Az előzetesen rögzített adatokat a látogatónak a helyszínen okmánnyal kell igazolnia.

A javaslat kitér arra is, hogy a rendezvény szervezője az adatokat kilencven napig kezeli, azokat írásos megkeresésre bűnüldöző szerveknek át kell adnia.

A javaslat szerint a törvénymódosításra a rendezvényen részt vevők biztonsága, a bűncselekmények - különösen terrorcselekmények - megelőzése, felderítése érdekében van szükség.

Magyarországon a zenei fesztiválok nem állnak folyamatos őrzés-védelem alatt, és előzetes teljes körű átvizsgálásuk sem valósítható meg, írják az indoklásban, ellenpéldaként felhozva a focimeccseken alkalmazott biometrikus beléptetőrendszert.

A Sziget Zrt. szerdai közleményében szerint a cég üdvözli a szabályozást, amely megerősíti korábbi törekvéseiket és gyakorlatukat, valamint véget vet annak, hogy - speciális és kötelező szabályozás hiányában - különbözőképpen lehetett értelmezni a potenciális biztonsági problémákat.

Remélik, hogy a törvénytervezetet elfogadják, és akkor a Szigeten az új jogszabálynak minden szempontból megfelelő, hatékonyan működő check-in rendszerrel ellenőrzik majd a látogatóik személyi azonosságát - tudatták.

Kiemelték azonban, hogy a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon még nem alkalmazhatják a rendszert, habár a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elmarasztalta a Sziget Zrt.-t eddigi gyakorlatáért, de a törvényjavaslat legkorábban az elfogadását követő 15 napon belül léphet életbe.

Ennek ellenére mindent megtesznek a látogatók biztonságáért és a jegyekkel való visszaélés ellen - tették hozzá.



Rovatok