Index Vakbarát Hírportál

Ebben a videóban van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

2019.05.27. 10:31

Új EP-vel készül a Néhai Bárány nevű zenekar, a lemez címadó dalának, a Mozgásnak mindenen végigkúszó, festékdobálós és PET palackos klipje az Indexen látható először.

A filozófiai és önreflexív szintekre emelkedő szöveggel rendelkező Mozgás című szám megénekli az egyedüllét és a test-lélek, anyagi létezés kapcsolatát - miközben a zenekar dobos-énekese, Burucs Szabolcs végighempereg minden létező dolgon, amit el tudunk képzelni: könyveken, újságokon, lufikon, festményeken, ruhákon, meg lábakon is.

A Mozgáshoz készült videó elkészítésében a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, valamint a Rossz versek című filmek csapata segített, Reisz Gábor rendező, Becsey Kristóf operatőr és Tasnádi Zsófi látványtervező.

Burucs Szabolcs a klippel kapcsolatban azt mondta, tudta, hogy fizikailag megterhelő lesz, azonban végül elmaradt a forgatás előtti edzés, így miután kb. tizenhatszor végigment a felvétel előtt a terepen, örült, hogy maradt egy utolsó mászáshoz elég ereje, aminek köszönhetően a videó egyben le tudott forogni.

A Néhai Bárány - ami 2015-ben a Stenk dalverseny győztese is lett - új EP-jén öt szám fog szerepelni, de emellett összeállítanak egy, az EP-t magába foglaló nagylemezt is. A zenekart hosszabb pesti kihagyás után május 31-én hallhatjuk az Akvárium Klubban, valamint nyáron többek között a Művészetek Völgyében is fellépnek.



Rovatok