Index Vakbarát Hírportál

Farkasházy szerint az ATV és a 168 óra is a Fidesz zsebében van

2019. november 22., péntek 12:06

Orbán-kollaboránsnak és álellenzékinek minősíti az ATV-t és a 168 órát a ma megjelenő Hócipő. A hetilap Farkasházy Tivadarhoz tartozik, aki korábban maga is vendége volt ezeknek az orgánumoknak, írja a 444.hu.

A Hócipő öt oldalon keresztül támadja a médiumot, az ATV-nek azt rója fel, hogy sorra elküldte azokat a közéleti műsorkészítőket, akik a lap szerint felteszik a "valódi kérdéseket". A távozókat egy tabló illusztrálja, ezen olyan korábbi ATV-munkatársak tűnnek fel, mint Havas Henrik, Juszt László vagy az azóta politikai pályára álló Kálmán Olga. A Hócipőben arról is írnak, hogy az ATV-n a komoly közéleti műsorok helyett most a TV2-höz hasonló "jópofizós-beszélgetős" tévét csinálnak: az új csapatból kiemelik például Kárász Róbertet, aki Tarlós István szerint is jó újságíró, valamint korábban a TV2 szerkesztő-műsorvezetője is volt. Farkasházy szerint mindemellett például választások előtt már nem engedték képernyőre a kormányt kritizáló hangokat.

A Hócipőben emellett külön kifogásolják Havas Henrik kirúgását és az őt ért zaklatási vádakat, szerintük a feltételezett áldozatok szavahihetősége ugyanis megkérdőjelezhető. A 168 órával kapcsolatban azt írják:

A hetilap esetében két iskoláról tudok, az egyik nem hiszi el, hogy Kárpátaljáról New Yorkba elszármazott tehetős zsidó vallási vezetők épp egy magyar ellenzéki hetilapba akarnak befektetni, s fideszes pénzeket sejt mögötte, a másik tábor elhiszi.

Farkasházy kifogásolja többek között azt is, hogy a lap alig foglalkozott a Borkai-botránnyal, ellenben nyolc oldalon keresztül hirdette a Fidesz vezette XVIII. kerületi önkormányzatot. 

Rovatok