Index Vakbarát Hírportál

Az M1-en lesajnálták Orbán ellenfelét és zsugorodó mikropártját, ami aztán megnyerte a választást

2019. május 23., csütörtök 21:46

"Beszéljünk akkor még Timmermansról és az ő pártjáról", fordult rá Orbánék egyik nagy ellenfelére az M1-en Németh Balázs műsorvezető és Mráz Ágoston Sámuel elemző. (Ezen a videón 10.35-től.) Azt mondták, 2014-ben 9,4 százalékot ért el a hollandiai Munkáspárt, és most örülnének egy hasonló eredménynek, mert 5-6 százalékra mérik őket.

- sorolják, majd az Orbán-ellenes nyilatkozatait olvassák be.

A pártot amúgy 11-12 százalék körülre mérték előzetesen, és a Reuters friss híre szerint meglepetésre meg is nyerte az ottani EP-választásokat egy exit poll szerint, ami, idézem a Reuterst, "meglepetéseredmény, amely Frans Timmermansnak nagy lökést adhat. A 26 helyből 5-öt vihetnek el, 18 százalékos eredménnyel."

Az exit poll szerint Mark Rutte konzervatív VVD pártja és a kereszténydemokraták lettek a második-harmadikok holtversenyben 4-4 hellyel, a populisták új Fórum a Demokráciáért pártja és a zöldek pedig 3-3 helyet visznek.

Az európaszkeptikus jobboldali populista PVV-nek (Szabadságpárt) 4 helyett csak 1 helyük lesz majd az előrejelzések szerint, a többit a másik populista párt vitte.

Rovatok