Nagyon nagyot játszik Nicole Kidman, Hugh Grant és Donald Sutherland a Tudhattad volna című hatrészes HBO-sorozatban. Az egyre feszültebbé váló, parádés tempójú történetben egy gyilkost keresnek, és mocskos titkokat találnak a tökéletes emberek világában.

Hugh Grant biztos vicces lesz, Nicole Kidman meg gyönyörű, ketten együtt simán kiderítik, hogy rendesebb srác lesz-e a szélhámos Daniel Cleaver, ha belefut egy sovány Bridget Jonesba. Ezek voltak az első gondolataim, amikor még csak annyit tudtam, hogy ők ketten játsszák az HBO idei nagy dobásának ígérkező Tudhattad volna című hatrészes minisorozat főszerepeit. Nagyon mellégondoltam a dolgot.

Annak a néhány millió sorozatfüggőnek, aki két évadon át követte a HBO-n a Hatalmas kis hazugságokat Meryl Streep, Reese Witherspoon és Nicole Kidman főszerepelésével, már lehet elképzelése arról, hogy Kidman folytatásokban is bármit el tud játszani.

Lehet, hogy vannak olyanok is, akik nagy összegben fogadtak volna arra, hogy Hugh Grant egy súlyos bűnténnyel vádolt középkorú családapa karakterében mutatja meg először, hogy kiváló színész, de – bevallom – eddig nem tartoztam közéjük. Mindig kedveltem Grant figuráit, nagyjából önmagát játszotta el újra és újra elég viccesen.

Ezúttal azonban nem egy csetlő-botló, kínos szóviccekkel önironizáló, hibáival is szerethető örök kamaszt alakít, hanem egy középkorú, kicsit gyűrött arcú férfit, aki rákos gyerekeket gyógyít, kiváló apa és tökéletesnek tűnő férj. Ez is érdekes, de amikor ez a mintapasi-karakter egyszer csak baromi nagy bajba kerül, akkor

Grant lenyűgöző nejét, a sikeres családterapeutát, szexi feleséget és odaadó anyát Nicole Kidman alakítja. Vele kapcsolatban egyetlen kérdés kínoz:

Oké, Kidman a szemével is tud játszani, meg csodálatos a haja, iszonyú trendi ruháiban tökéletesen alakítja a belső-manhattani álomasszonyt, de néha azt kívántam, bárcsak ne költött volna rengeteg pénzt arra, hogy bizonyos szögből olyan legyen az arca, mintha a Sztárban sztár legjobb maszkmesterei készítették volna. Mivel nemcsak játszik a kiváló sorozatban, hanem ő az egyik producere is, még kevésbé értem, hogy egy ilyen okos és jóízlésű asszony miért szúrt ki ennyire magával.

Közös gyereküket, az okos, érzékeny, tehetséges és szeretetben cseperedő kamaszt Noah Jupe alakítja.

A család első epizódban megismert tökéletes világát pillanatok alatt töri apró, éles szilánkokra egy gyilkosság.

Innentől fogva beköszönt a képernyőre a hitchcocki rettegés, a legjobb tárgyalótermi filmek hangulata, megjelennek a mindig gyanakvó zsaruk, a „semmi sem az, aminek látszik” – típusú pillanatok, valamint egy zseniális ügyvéd, akit csak az igen gazdagok engedhetnek meg maguknak.

A sorozat forgatókönyvét David E. Kelley (Hatalmas kis hazugságok) írta Jean Hanff Korelitz Tudhattad volna című bestselleréből. Mindketten kiválóan használják a minisorozat-formátum lehetőségeit. A történet bizonyos részeinek hangsúlyozására tökéletes hidegvérrel, és mindig hatásosan váltogatják a különféle zsánerfilmek elemeit. Bizonyos részeknél a pszichothriller dominál, máskor a párkapcsolati válság kerül előtérbe, megjelennek a bírósági drámák, a menekülős krimik jellegzetes motívumai.

A filmhez összeválogatott zenei anyag, amely gyakran fontos dramaturgiai szerephez jut, szintén a készítők sokrétű szakmai hozzáértését dicséri. A végeredmény a kiváló színészi játék és az elegáns operatőri munka segítségével egy feszülten szórakoztató, magas minőségű produkciót eredményez. Megtekintésre érdemes munka.

(Borítókép: HBO)