Index Vakbarát Hírportál

A Mandalorian sokkal nagyobb tényező, mint gondolnánk

maxresdefault
2019.11.18. 05:16

A Skywalkerekről szóló, kilencrészes filmsorozat lezárását is nagyban befolyásolhatja a Disney+-on november 12-én debütáló sorozat, a The Mandalorian, amiből az első héten már két részt is kaptak a rajongók. Az első rész a tévétörténelem egyik legnagyobb cliffhangerjével ért véget, ahogy Sixx írta spoilermentes kritikájában, ám mivel az a cliffhanger nagyobb volt, mint egy csenevész párafarmeren éheztetett rancor haragja, ezért természetesen nem lehet nem arról a nagy csavarról beszélni.

Innentől spoileresen folytatjuk, úgyhogy aki később tervezi megnézni a The Mandaloriant, azt várjuk vissza később.

Tehát az első rész hatalmas meglepetéssel ér véget, a fejvadász hősünk célpontja ugyanis nem más, mint egy 50 éves bébi ugyanabból a fajból, amibe Yoda is tartozott. Mondani sem kell, ez irtózatosan-felfoghatatlanul-őrületesen nagy dolog, tekintve, hogy Yoda fajáról a világon semmit nem tudni azon kívül, hogy sokáig élnek, és ezt George Lucas maga rendelte így, szándékosan nem felfedve a faj nevét, eredetét és tulajdonságait, és szándékosan nem engedve, hogy ez a faj túlságosan előkerüljön.

Szóval a célpont, akit innentől nevezzünk csak bébi Yodának (gyors kitérő: nem a bébi Yodáról van szó, mert Yoda a történtünk idejére már halott), 50 éves, és a második rész alapján biztosan állítható, hogy Erőszenzitív, tehát igen jó Jedialapanyag. Ezzel persze sem a Mandalori, sem az őt segítő Kuill nem tud mit kezdeni – már Han Solo generációjának is csak egy ködös mítosz volt az Erő és a Jedik létezése, Reynek még inkább, hiszen a 66-os parancs végrehajtásával megtizedelték a Jediket, ami a Birodalom megerősödéséhez vezetett.

Itt jön be, hogy a világon semmit nem tudunk erről a fajról, csak annyit, hogy Yoda, és a faj másik ismert képviselője, a női Yaddle mindketten Jedik voltak – illetve a Star Wars-kánonnak nem számító Legendsben is volt még három képviselője a fajnak, szintén Jedik – és most van egy harmadik, az Erővel jóban levő lényünk is. Azt nem vehetjük biztosra, hogy a faj minden tagja potenciális Jedi, mert az olyan lenne, mint ha az UFO-k Pataki Attila többszöri vendéglátása után kopasz, fehér, kiégett énekes-wannabe sámánnak képzelnének el minden embert, de azért gyanús.

Bébi Yoda képességeit könnyű felmérni, ennél viszont érdekesebb, hogy mire kell a Werner Herzog által alakított Ügyfélnek, és partnerének, illetve, hogy miért is hallottuk bébi Yoda életkorát. Haladjunk sorban!

Mire kell és kinek bébi Yoda?

A két rész alatt legalább három fejvadász (csoport) próbálta megszerezni bébi Yodát, ebből kettő (a robot IG-11 és a gyíkember Trandoshanok) kapásból likvidálni is akarja szerencsétlent, csak a Mandalori kapott arra megbízást, hogy alkalomadtán élve is leszállíthatja a célpontot. Ez fontos tényező, mert ebből látszik, hogy a rohamosztagosokból és nyakában lógó birodalmi medálból sejthetően Birodalomhű Ügyfél mellett mások is pályáznak bébi Yodára. (A medál alapján simán lehet, hogy az Ügyfél korábban kormányzó, vagy akár a komplett szektorok irányítását végző moff volt.)

Hogy a többieknek mire kell, arról egyelőre lövésünk sincs, ám hogy mik az Ügyfél tervei, azt Pershing doktor jelenlétéből sejthetjük. Érdemes egy pillantást vetni a Pershing vállán látható emblémára, ami nem más, mint A klónok háborújából ismert Kamino bolygó klónozó űrlényeinek emblémája – a latinbetűs ábécében il-nek ható emblémát viselte minden klón, ez van a klónhadseregen, a munkásokon és a nem kicsit ideges, a bébit feltétlen élve akaró Pershing doktoron is, aki valószínűleg valami speciális beavatkozás céljából szerezné meg a bébi Yodát.

Az 50 éves csecsemő

A The Mandalorian hivatalosan 5 évvel a Jedi visszatér történései után játszódik, ami bébi Yoda életkorát figyelembe véve minden várakozást felülmúló kapaszkodót ad. Ugyanis ha 5 évvel vagyunk az eredeti trilógia vége után, akkor

  • 4 évvel vagyunk a jakkui csata után, aminek a maradványait láthattuk az Erő ébredése című, a harmadik trilógiát nyitó filmben,
  • 9 évvel vagyunk a yavini csata után (YU), amiben elpusztult az első Halálcsillag,
  • nagyjából 30 évvel vagyunk a klónháború,
  • és nagyjából 40 évvel Palpatine kancellári rangra emelkedése után.

De mindennél fontosabb, hogy ha 9 év telt el a yavini csata óta, akkor bébi Yoda ugyanabban az évben született, mint Anakin Skywalker, avagy későbbi nevén Darth Vader. Bumm, robbanhat mindenki agya.

Nyilván nem véletlen, hogy Lucas hosszas titkolózása után végre megint előkerül ez a faj, és a csecsemőkorban már hatalmas űrrinocéroszokat Erővel emelgetni tudó, egyébként rettentő cukira sikerült bébi Yoda pont ugyanannyi idős, mint a korábban Kiválasztottnak titulált, majd Darth Vaderként beteljesülő Anakin, akit történetesen az Erő maga nemzett.

Mi van, ha nem is Anakin volt a kiválasztott, hanem az 50 évesen még pelenkás korban totyogó Yoda? Mivel az Erő mindig az egyensúly felé törekszik, ha a yavini csata előtt (YE) 41 évvel megszületik egy későbbi hatalmas sithlovaggá váló ember, a logika azt diktálná, hogy vele együtt megszületett valaki más is, aki később nem tér majd át a sithek oldalára.

Ha csak nem az a cél, hogy bébi Yoda mindenféle szörnyű kísérletre történő átadásával antihőst csináljanak a Mandaloriból, akkor nyilván előbb vagy utóbb megmenti a csecsemőt, aki jó eséllyel még életben lehet a történet későbbi folytatására is, méghozzá komoly jelentőséggel, ilyen együttállást ugyanis nem írnak bele a készítők egy ennyire várt sorozatba, pláne, ha 130-150 millió dollárt költenek rá, hogy minden apró részlet a helyén legyen.

Itt kanyarodnánk vissza a Magyarországra december 19-én érkező Skywalker kora filmhez, aminek előzetesében egy régi ismerős, maga Palpatine bukkant fel, előrevetítve a karakter valamilyen formában történő visszatérését. De mi lesz Palpatine? Feltámasztott halott? Önmaga klónja? Robotba átmentett személyiség? Ha Pershing doktor nem a bébi Yodát akarja klónozni, elképzelhető, hogy a vérében található midi-chlorianokra fáj a foga, hogy azzal erősítse meg, vagy turbózza fel Palpatine klónját.

Persze lehet, hogy az őrült találgatásunkkal mellélövünk, mindenesetre gyanús a két régi szereplő (Palpatine és Yoda fajának) váratlan, szinte egyszerre történő felbukkanása. Azt viszont fontos hozzátenni, hogy a The Mandalorian első évadából még hátra lesz két rész, amikor mozikba kerül a Skywalker kora, ami a mostani események után 35 évvel játszódik, tehát egyrészt az évad vége előtt kellene megteremteni egy 35 évvel később releváns kapcsolatot, ami picit sántít, de hát ennél nagyobb dolgokat is összefűztek már a Skywalker-családtörténetben.

Bónusz Boba

Bónuszként hagytunk a végére egy minden eddiginél bizonytalanabb rejtett dolgot. Az első rész nagyjából felénél, amikor a Mandalori népe tartózkodási helyére lép be, a sarokban meghúzódik egy árny, akit kivilágosítva azt látjuk, hogy ugyanolyan zöld-piros mandalori páncélt visel, mint a legendás alakká kinövő Boba Fett, ráadásul a sisakján is ugyanott van a kopott horpadás.

Nem nyújtanám nagyra a Boba Fettről régóta érlelt véleményem, miszerint a világon semmi nem indokolja legendás státuszát, hát még azt, hogy külön filmet kapjon, ugyanis három dologra képes, keménylegény hatását keltve állni, keménylegény hatását keltve pisztollyal a kezében sétálni, majd amikor végre akciózhatna, akkor Jabba tömegnyi verőlegényével együtt képtelen megakadályozni négy fogoly szökését, hogy aztán a vak Han Solo elintézze, nekirepüljön az egyik járgánynak, mint egy idióta, és beleessen a sarlakk gödrébe.

Persze nem látjuk, hogy meg is halna, és lehet, pont ezután jön a legendás menekülés, ami kultikus státuszt hoz neki, szóval előfordulhat, hogy ő húzódik ott meg a sarokban, de mivel ő nem is mandalori származású, ez valószínűleg inkább csak a rejtett utalásokra vadászó, minden képkockát nagyítóval elemző rajongók hadának hergelése.