Hét évet kellett várni arra, hogy új Bukowski-könyvet, ezúttal egy novelláskötetet vehessünk a kezünkbe. De megérte ennyit várni? Elolvastuk A város legszebb nőjét. Szex, erőszak, piálás, a körítés már ismert egy Bukowski-olvasónak, de aki csupán ennyit lát bele, az csak a felszínt kapargatja.
Március 9-én volt harminc éve, hogy Charles Bukowski amerikai költő és író meghalt. Az Indexen hosszú cikkben emlékeztünk meg róla, illetve állandó „magyar hangjával”, Pritz Péter műfordítóval és újságíróval beszélgettünk a Bukowski-hatásról. Több mint húsz éve fordítja magyarra a „vén kujon” műveit, eddig tizenhárom Bukowski-könyv köszönhető neki.
„A legegyszerűbb stílusban a lehető legnagyobb hatást tudta elérni. Bukowski úgy írt, mintha mindig forgatókönyvet írt volna, bár ez nem biztos, hogy tudatos volt, csak ezt a benyomást keltik a művei” – mondta Bukowski stílusáról Pritz Péter az Indexnek.
A város legszebb nője című novelláskötetet, ami 2024 áprilisában jelent meg a Troubadour Books és fiókkiadója, a Vörösbegy Könyvek gondozásában, február végén a fordító ekképpen mutatta be:
A város legszebb nője című kötetben harminc novella szerepel, és mind olyan, mintha egy-egy kisfilmet néznénk, vagyis így nem 2 az 1-ben, hanem 30 az 1-ben az élmény, amit Buktól kapunk. Vannak köztük megrázó, letaglózó, abszurd, groteszk, gyomorba vágó, rettenetes, illetve végtelenül vicces, szórakoztató és máig aktuális – sőt profetikus – darabok, amelyeknek közös nevezője az a következetesen kívülálló, az életet egyszerre mélyen megélő és kívülről szemlélő attitűd és elegánsan nyegle stílus, ami Bukowskit már egészen fiatal kora óta jellemzi, és amiből halhatatlan műveit írta.
Pritz Péter nem túlzott, valóban vannak nehezen emészthető és könnyed, humoros novellák is a kötetben. De az is igaz, hogy néha az az érzése az embernek, mintha Bukowski a mának szólna, vagy még mindig itt lenne, és a jelenben írta volna egyes történeteit.
A regényeihez képest különbség, hogy a novelláiban sokkal inkább kirajzolódni látszik, mit is gondolt a társadalomról. Bukowski sohasem finomkodott, ha elkezdett dolgozni az írógépén, nem akart ő senkinek és semminek sem megfelelni. A szex, az erőszak és az alkohol (kinek milyen mértékben) az életünk része, de a mocskos, megbotránkoztató részleteket nem mindenkinek veszi be a gyomra. Noha a valóság sem tündérmese, és
minden piszkos kis történet felfed valamit az emberről, az emberi kapcsolatokról, a korról és a társadalomról. Bukowski novellái szórakoztató, olykor letaglózó, megfejtésre váró valóságértelmezések.
A kötet címadó novellája, A város legszebb nője az egyik legerősebb történet, és csak a végére válik világossá: nem arról szól, hogy egy iszákos kocsmatöltelék hogyan szed fel egy fiatal nőt egy bárban. Hanem arról, hogy kik is vagyunk, mit jelent valójában a szépség, milyen traumákat hordozunk magunkban – az önpusztítás segélykiáltás, mert a többség számára láthatatlan a bennünk lakozó fájdalom.
A Hat hüvelyk és A kizsigerelő gép bizarr történetekbe ágyazott társadalomkritika. Az előbbi a túlnépesedésre adott válaszok, utóbbi az agymosásra épülő kapitalizmus kifigurázása.
A Hat hüvelyk főhősét a barátnője gyötrelmes diétára és önkínzásra kényszeríti azzal az indokkal, hogy így megakadályozható a túlnépesedés. Ha pedig nincs túlnépesedés, akkor nincs környezetszennyezés sem. A „megoldás” valójában azzal jár, hogy a létfenntartás legalapvetőbb szükségleteitől is megfosztják a novella főhősét, aki előbb elsorvad, majd összetöpörödik, és ha nem lázad fel sorsa ellen, akkor el is tűnik.
A kizsigerelő gépben az emberek agymosott húsbábok, akiket az állam, a társadalom igényei szerint formálnak és kondicionálnak. Húsmasszaként gyurmáznak az emberekkel a „Kielégítő Munkaerő-Közvetítőben”, és kipréselnek belőlük minden ellenállást, „az összes vért a pucájukból”, elpusztítják az egyéniségüket, majd eldobható biorobotokat, rabszolgákat csinálnak belőlük. Szép új világ ez, és ma is benne élünk.
Kedves Mr. Bukowski! Miért nem ír soha a politikáról vagy a világ eseményeiről? M. K.
Kedves M. K.! Minek? Történt valami? – mindenki tudja, hogy ég a ház
– ezzel a sokatmondó kérdéssel és válasszal adta meg az alaphangot Bukowski A politika olyan, mintha megpróbálnánk seggbe dugni egy macskát című novellájában, amelyben aztán bővebben – na azért nem túl hosszan, de annál szemléletesebben – megválaszolja, hogy miért is hasztalan politikáról és a világ eseményeiről írni. Ez is olyan történetecske, amit akár ma is írhatott volna, merthogy ebben azt mutatja be, hogy a demokrácia, a szabadság, illetve a humanizmus álarca mögött
a politika és a média kéz a kézben hogyan manipulálja a szalagcímeket, a híreket és így az embereket.
Hogyan tematizál, terel, jelentéktelenít el, vagy éppen emel fel eseményeket, miközben sok esetben gőzünk sincs arról, hogy mi is zajlik a világban, és miért. Ez ugye ismerős, pedig amikor Bukowski ezt a novellát írta, még nem is volt internet. Talán nem is komálná, hogy még zajosabb, bonyolultabb, követhetetlenebb lett tőle a világ, és inkább beletemetkezne a Turfba a következő futam előtt.
Bukowski a legtöbb idejét a bárok mellett a lelátón töltötte, lóversenyeken. Regényeiben és több novellájában is visszaköszön a téma, A város legszebb nőjében két lovas sztori is olvasható, de nagyon bennfentesnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezek ragadják meg a kötetben.
A város legszebb nőjének legmegrendítőbb novellája a Ramon Vasquez meggyilkolása, amelynek végén garantáltan minden jóérzésű embernek ökölbe szorul a keze. Egy nyugdíjas, homoszexuális egykori filmsztárhoz csenget be két fiatal suhanc. Ramon Vasquez naivan és jóindulatúan beengedi őket – a cím nem sok jóval kecsegtet a folytatást illetően. A feszültség mondatról mondatra nő, mígnem egy kegyetlen tortúra veszi kezdetét. Az ostoba emberi gonoszságról, a primitív sztereotípiákról, közömbösségről, részvéttelenségről és aljas brutalitásról szól ez a vérforraló történet.
Azoknak, akik nemcsak olvassák Bukowskit, de a „vén kujon” életéről is tudnak egyet s mást, van két fontos önéletrajzi ihletettségű novella a kötetben. Az Egy underground újság születése, élete és halálában az Open Pussy című lapnál töltött időszakát örökítette meg. A lap elnevezése a történetben afféle Bukowski-megoldás, ugyanis a rövid életű, polgárpukkasztó Open City underground magazinról van szó, amelynél Egy vén kujon feljegyzései címmel vezetett (mármint írt) egy rovatot. Ebben szabatosan feltárta a különféle szexuális magatartásokat, és nemcsak a novellájában, hanem ténylegesen is felkeltette – részben az írásai miatt – az FBI figyelmét.
A másik önéletrajzi ihletettségű novella az Élet és halál a közkórházban. Abból az időszakból merített hozzá, amikor alkoholszenvedélye miatt Bukowski harmincöt évesen vérző gyomorfekéllyel kórházba került, és majdnem meghalt. Miután kijött a kórházból, elkezdett verseket írni. Vagyis ez fontos fordulópont volt az író és költő életében.
A város legszebb nőjének elképzelhető, hogy lesznek fanyalgói, de a Bukowski-rajongók többségének nem okozhat csalódást ez a novelláskötet. Azt mindenképpen érdemes még megjegyezni, hogy végre sikerült egy igazán menő borítót készíteni hozzá. Az elmúlt években csupa unalmas borítóval adták ki „a vén kujon” könyveit. Ez a mostani azonban szinte megszólít a könyvesboltok polcairól.
Az öreg Bukowski sandít ránk a szemüvege mögül, cigivel a szájában, és olyan laza az Andy Warhol-hatásnak köszönhetően, mint egy rocksztár. És úgy is ír.
Akik lemaradtak A város legszebb nője első budapesti könyvbemutatójáról, azok 2024. május 15-én, szerdán a budapesti Turbina Kulturális Központban pótolhatják az élményt: az Anima Sound System alapítója, Prieger Zsolt beszélget majd a fordítóval, Pritz Péterrel, a kötetből pedig a Semmelweis-film egyik főszereplője, Nagy Katica színésznő olvas fel részleteket.
Charles Bukowski – A város legszebb nője
Troubadour Books Kft. 2024
Fordította: Pritz Péter (A horogkereszt, A politika olyan, mintha megpróbálnánk seggbe dugni egy macskát, a Ramon Vasquez meggyilkolása és az Ivócimbora című novellákat Bajtai Zoltán fordította)
A borítót Győrösi Imre tervezte Abe Frajndlich fotóművésznek a The Shooting című Charles Bukowski-fotóalbumban megjelent egyik portréja alapján.
(Borítókép: Tövissi Bence)