„Az igazi forradalomban az emberek meg akarják buktatni a kormányt, a teljes rendszert eltörölve. Ám a posztkommunista országokban, mint amilyen Magyarország, hiába vannak tüntetések, azok inkább ellenállások, mintsem igazi forradalmak” – mondta az Indexnek Lea Ypi, a London School of Economics politikaelméleti professzora, akinek Szabadon című regénye az Európa Kiadó gondozásában már magyarul is olvasható.
Magyarországon ugyan számos tüntetés van, de ezek „nem forradalmak, inkább ellenállások” – mondta az Indexnek Lea Ypi, a London School of Economics politikaelméleti professzora, aki számára a forradalom nem ismeretlen fogalom.
Ypi Albániában nőtt fel, a kilencvenes években volt kamasz, amikor az országában megdőlt a kommunizmus, és a polgárháború borzalmait is át kellett élnie. Ezekről a tapasztalatairól ír a Szabadon – Mire felnőttem, véget ért a történelem című regényében, amellyel elnyerte a Brit Királyi Irodalmi Társaság Ondaatje-díját. A könyv saját tinédzserkori naplóiból merít, amelyek valós időben írták le az eseményeket. Az eredeti nyelven 2021-ben megjelent kötetet 27 nyelvre fordították le, és a The Guardian, a The New Yorker, a The Financial Times, a The Washington Post listáján is az év könyve lett.
Az Európa Kiadó gondozásában megjelent mű már magyarul is olvasható.
Az albán–brit akadémikus kutatásaiban a politikai gondolkodásra, a felvilágosodásra, a marxizmusra és a nacionalizmusra összpontosít, emellett forradalomkutató.
Így amikor leültünk vele interjúzni, adta magát a kérdés, hogy ő mennyire forradalmáralkat. A professzor ekkor zavarba jött, majd elmosolyodott, és megosztotta velünk, hogy egyáltalán nem tartja magát forradalmáralkatnak, már csak azért sem, mert ezzel szemben egy belső ellenállás van benne. Nem bánja, mert a feladatának inkább azt tartja, hogy az írásain keresztül a másokban lévő forradalmi gondolatot megmutassa, körülírja.
Ezután arról kezdtünk el beszélgetni, miben látja a forradalmak gyökerét. Erre egyből határozott választ kaptunk: nem a politikában, hanem az oktatásban. „Régen az embereknek nem igazán volt fogalmuk a forradalomról – válságciklusokról beszéltek, és az egyik rendszertípusból a másikba való átmenetekről. Valójában a forradalom kifejezés a kopernikuszi törvényből – vagyis hogy a bolygók kör alakú pályán mozognak – és a dolgok természetes rendjéhez való visszatérés gondolatából ered.
Egy jól működő oktatási rendszer létrehozása politikai kérdés is. Ez viszont rögtön ellentmondáshoz vezet, hiszen nem minden politikai rendszer egyforma. Vannak, amelyek a relatív gondolkodást, s annak átláthatóságát segítik elő, és olyanok is, amelyek nem. A lényeg, hogy az emberek az oktatási rendszeren keresztül képesek legyenek meglátni ezeknek a rendszereknek különbözőségeit.
Lea Ypi úgy véli, embere válogatja, kit mi motivál abban, hogy kimegy tüntetni az utcára az állam ellen. Szerinte a legfőbb motiváció az igazságtalanság, a nyomor és a szenvedés megtapasztalása, amelyek átjárják az életünket. „Ezek az emberek a rendszer áldozatai, bár nem mindenki az, aki részt vesz a forradalomban. Az utóbbiaknak van egy olyan rálátásuk, empátiájuk, amellyel képesek megérteni és átérezni mások nyomorát. Ezért is fontos az oktatás, amely segíthet fejleszteni a beleérző képességünket.”
Magyarországon számos tüntetés volt az elmúlt években, az utóbbi hónapokban pedig tízezres tömegek vonultak ki Budapest utcáira, például Magyar Péter kezdeményezésére, ám ennek nem volt forradalmi hangulata. Az albán származású író és akadémikus nem tért ki a felvetés elől. Ő nem nevezné forradalomnak azt a szituációt, ami jelenleg Magyarországon van, inkább ellenállásnak.
Végignézve a posztkommunista országokat, nincs igazán olyan, amelyikben igazi forradalom lenne. Van egy elképzelésünk arról, hogyan lehet élni, de nincs alternatíva, mert technikailag nem éltünk más rendszerekben. Az igazi forradalomban az emberek meg akarják buktatni a kormányt, a teljes rendszert eltörölve. Itt viszont van egy határ, és inkább finomítani, alakítani akarnak, ezért inkább ellenállásnak, véleménynyilvánításnak nevezném ezt
– fogalmazott Lea Ypi.
A beszélgetés ezen pontján szóba került, hogy Magyarországon a politikai nézetkülönbségek miatt családok mennek tönkre és barátságok szakadnak meg. Az albán–brit szerző meg sem lepődött ezen, sőt természetesnek tartja, hogy a politika ilyen mélyen megosztja a társadalmat. „Amikor az egységes gondolkodás szétszakad, arra az a megoldás, ha találunk egy új dolgot, amely ismét egyesítheti az embereket. A kapcsolatokat aztán innen kell újraépíteni.”
Lea Ypi sokat foglalkozik a szabadság kérdésével, de hogy ő szabadnak érzi-e magát, erre ezt mondta: „A szabadság nem egyéni dolog, mert alapvetően a kapcsolatokon múlik. És nem arról szól, hogy az ember egyénileg szabadnak érzi-e magát, hanem hogy a világban, a társadalomban és a más emberekkel való kapcsolatában az-e.
„Ha olyan világban élsz, amely alapvetően nem szabad, abban sokkal nehezebb ezt a szabadságot megélni.” Szerinte ez ennél bonyolultabb kérdés, és egyféle választ nem is lehet rá adni, de azt határozottan állítja, hogy
egyféle szabadság van, amit a társadalomtól függetlenül is megélhet az ember: Ez a gondolat szabadsága.
Gyerekkorától kezdve naplót ír, szerinte az írás önmagában is segít a szabadság megélésében. De ez sem ennyire egyszerű, mert az, hogy valaki képes szabadon gondolkodni, még nem egyenértékű azzal a képességgel, hogy reflektáljon a világ dolgaira, és képes legyen megírni, kibontani. „Ám ha valaki ezt meg tudja csinálni, azzal másoknak is lehetőséget ad arra, hogy ez a gondolati szabadság – például beszélgetésekkel – esetükben is kinyíljon.”
A Szabadon című regényében szüleiről és családjáról írt. S arról, hogy minden, amit addig tudott a világról, a családjáról és önmagáról, az egy csapásra tévesnek bizonyult és semmivé vált, amikor 1990 decemberében Albániában is megdőlt a kommunista diktatúra. Gyerekkorában azt tanították neki, hogy a Föld legszabadabb helyén él. Az Albán Kommunista Párt azt vallotta, hogy országuk polgárai nem csak mentesek a kapitalista kizsákmányolástól, hanem a szocializmus még tisztább formáját gyakorolták, mint a Szovjetunióban és a Kínában élő elvtársaik.
Fogalma sem volt arról, hogy Xhafer Ypi, Albánia egykori miniszterelnöke, akit meg kellett vetnie, a dédnagyapja,
ahogy arról sem, hogy a szülei nem lelkesednek a kommunista rezsimért, és a szabadságról is eltérően vélekednek.
Édesanyja, Doli – aki középiskolai tanár volt – az individualista, szabadelvű szabadságban hitt. Számára „a világ olyan hely volt, amelyben a túlélésért folytatott természetes harcot csak a magántulajdon szabályozásával lehetett megoldani”. Apjának, Zafónak a szabadságról inkább szociálisan orientált víziója volt. Férjével ellentétben Doli nem hitt az emberek alapvető jóságában. „Ezért volt meggyőződve arról, hogy a szocializmus soha nem működhet, még a legjobb körülmények között sem” – írja Ypi, akihez közelebb áll apja szemlélete.
Lea Ypi számára a könyv írása közben az volt a legnehezebb, hogy ne úgy láttassa a családtagjait, ahogy ő látja őket, hanem úgy, ahogy ők valóban gondolkodnak. „Már csak az édesanyám él a családból, aki nem annyira örült a kötetnek. Bár az írói törekevéseimet támogatja, de ő teljesen másképp látta ezeket a társadalmi szituációkat. Nem volt könnyű megélnie, hogy a politikáról és a világról alkotott képem teljesen más, mint az övé. Pláne azt, hogy ennek könyv formájában is hangot adtam.”
(Borítókép: Lea Ypi. Fotó: Tövissi Bence / Index)