Index Vakbarát Hírportál

Több ezer ember olvasott egyszerre, egy helyen, új magyar rekordot állítottak fel

2024. április 25., csütörtök 18:12

Új magyarországi rekord született a könyv világnapja alkalmából a Libri üzleteiben, ahol több mint 2500-an olvastak együtt.

Több mint 2500 ember olvasott egyszerre április 23-án délután, a könyv világnapja alkalmából a Libri üzleteiben, ezzel új magyarországi rekordot állítva fel.

A közös olvasást a Libri könyvkereskedő hálózat szervezte azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres, legalább 20 percig tartó olvasásra mint kiváló stresszcsökkentő módszerre.

A könyvesboltokba érkezőket arra kérték, hogy legalább 20 percig olvassanak a helyszínen. A részvételre 17 és 19 óra között volt lehetőség, a csatlakozást pedig egy QR-kód beolvasásával igazolhatták a résztvevők.

A rekordkísérlet sikeres volt, így a könyvkereskedőnél új hazai rekord született, miután összesen 2536-an olvastak együtt. Az eseményről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.

Az akcióval a Libri az egy időben olvasás magyarországi rekordját szerette volna megdönteni. „A Sussexi Egyetem kutatói megállapították, hogy már napi 20 perc olvasással is közel 70 százalékkal csökkenthetjük a stressz-szintünket. A könyvek tehát nemcsak tanulásra, önfejlesztésre vagy a szabadidőnk eltöltésére alkalmasak: az olvasás hosszú távon is javítja az életminőségünket” – mondta korábban Ludvig Orsolya, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója.

Starcz Ákos, az Indexet kiadó médiacsoport igazgatósági tagja az Index.hu Zrt.-től, és az Indamedia csoporttól függetlenül működő Libri–Bookline Zrt. igazgatóságának elnöke.

Rovatok