Index Vakbarát Hírportál

Gálvölgyi János a mentős ügyről: Nem tudok mit mondani

2023. május 28., vasárnap 21:48

A Kossuth-díjas művész mindenkinek köszönetet mondott, aki érdeklődött az állapotáról. Gálvölgyi János arról is beszélt, hogy a színpadon akarja visszaadni a szeretetet, amit rajongóitól kapott.

„Köszönöm az érdeklődést, és köszönök szépen mindent” – mondta az ATV Heti Napló című műsorában Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész. A művész először nyilatkozott azóta, hogy betegsége miatt intenzív osztályon kezelték. Gálvölgyi János azt mondta, hogy annyi köszönet nincs, amennyi szeretetet kapott kórházi tartózkodása és születésnapja alkalmából.

Arról, hogy rosszullétekor a mentő nem érkezett hozzá ki egy órán belül sem, nem kérdezték a műsorban, de azt mondta, nem is tudna mit mondani, mert akkori állapota ezt nem engedi meg.

A művész elmondta, hogy fizikailag jól van, a hangja nem az igazi, de reméli, pár napon belül az is a helyén lesz, és minél előbb szeretne visszaadni valamit abból a szeretetből, amit kapott; ha ez a színpadi szereplésében kimerül, annak szívből örül.

Gálvölgyi János Kossuth-díjas színművész május 10-én, szerdán lett rosszul, légzési nehézségekkel küzdött, ezért családja kórházba vitte, ahol lélegeztetőgépre került. A család közlése szerint az ismert művész állapota súlyos, de stabil volt.

Az ügyben vizsgálat is indult, amely megállapította, hogy hibázott a mentésirányító. Pintér Sándor belügyminiszter szintén vizsgálatot indított az ügyben.

Hernádi Judit színésznő a családtól úgy értesült, a két hete kórházba került Gálvölgyi János már otthon van. A HVG információi szerint a színész már vasárnap hazamehetett a kórházból, ám nem sokáig maradhatott otthon, hétfőn ugyanis szanatóriumba vonult, ahol a felépülése folytatódik.

Rovatok