Index Vakbarát Hírportál

Arany Pálma-díjat nyert egy magyar film Cannes-ban

2023. május 28., vasárnap 08:08 | aznap frissítve

Buda Flóra Anna animációs filmje nyerte el a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát a 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.

Összesen 4288 nevező jelentkezett rövidfilmmel, végül 11 alkotó versenyezhetett az Arany Pálmáért – számolt be a Film.hu.

Ezek közül Buda flóra anna 27 című filmje nyert el a díjat.

Mint írták, a díj átvételekor Buda Flóra Anna köszönetet mondott a film teljes alkotógárdájának és a finanszírozónak azért, hogy támogatták filmje létrejöttét. Az elismerést Enyedi Ildikó adta át a rendezőnek. A Cannes-i meghívásról a rendező elmondta, hogy „élete legcsodálatosabb hetét töltötte ott el″. 

buda flóra anna az Arany Pálmát a magyar tanároknak és diákoknak, valamint a Clermont-Ferrand Nemzetközi RövidfilmFesztiválnak ajánlotta fel.

A díjnyertes produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ugyancsak a rövidfilmes kategóriában.  A hazai nézők június 1–7. közötti láthatják az alkotást, a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.

Erről szól a film 

Buda Flóra Anna az MTI-nek Cannes-ban arról nyilatkozott, hogy tíz évig készítette a 27 című animációs művét, mivel alapvetően a lakhatási válságról szeretett volna filmet készíteni.

Az alkotás főszereplője a 27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. „A film arról szól, hogy egy fiatal nőnek hogyan kapcsolódik a szexuális fantáziájához az a bezártság, amit felnőttként egy szüleinél élő nő megél. Ezért egy szociópornót készítettem" – hangsúlyozta Buda Flóra Anna. Az alkotás előzetese alább tekinthető meg. 

(Borítókép: Buda Flóra Anna az Arany Pálma-díjjal 2023. május 27-én Cannes-ban. Fotó: Lionel Hahn / Getty Images)

Rovatok