Index Vakbarát Hírportál

Küszöbön áll Vidnyánszky Attiláék Tragédiája

2023. május 27., szombat 07:53

Nemzetközi kapcsolatépítés és a magyarság értékeinek sajátos színpadi megjelenítése – ez a két pillére a Nemzeti Színház következő évadának. A MITEM és a Színházi Olimpia kapcsolataiból profitálva tovább erősítik az együttműködést a nemzetközileg jegyzett színházi alkotókkal. A világirodalom klasszikusai mellett fontosnak tartják a magyar szerzők színpadra állítását és a formanyelvi kísérletezést is. A következő szezonban nyolc bemutatót terveznek.

„A mostani évad főként a Színházi Olimpiáról szólt, és még a következő évad elején is lesznek ehhez kapcsolódó programjaink” – hangsúlyozta a 2023/2024-es évadot ismertető sajtótájékoztatóján Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A teátrum vezetője kiemelte, a Covid-járvány után végre teljes évadot terveztek, és bár nem könnyű évek következnek, mégis elmondható, hogy művészi értelemben nem kötöttek kompromisszumot.

Izgalmas alapanyagokat és témákat vetünk fel – a világunkról, a létezésünkről, a magyarság helyzetéről, az emberi lehetőségeinkről lehet majd közösen gondolkodnunk

– fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Küszöbön a Tragédia

A 2023/2024-es évad első félévében látható majd a Gyulai Várszínházzal közös előadás, amely Rátóti Zoltán rendezésében Molnár Ferenc egyfelvonásosaiból készül, Egy, kettő, három Az ibolya címmel. Ennek a bemutatója augusztus 16-án lesz Gyulán, és szeptembertől a Nemzetiben is látható majd.

A Bánk bán legújabb színpadi adaptációja Vidnyánszky Attila rendezésében mutatkozik be szeptember 10-től, ez az idei évadról került át a következőre. A teátrum vezetőjének határozott törekvése, hogy

a három legfontosabb nagy magyar klasszikus mű, Az ember tragédiája, a Bánk bán és a Csongor és Tünde folyamatosan műsoron legyen,

ezek közül most a Bánk bán van soron, de hamarosan készül a Tragédia új változata is, és már dolgoznak Szarka Tamással közösen a Csongor és Tünde zenés adaptációján is.

Az évad elején, szeptember 29-én mutatják be a világhírű görög rendező, Theodórosz Terzopulosz Kurázsi mamáját. Az őszi időszakban visszatér a grúz Avtandil Varszimasvili is, aki az idei, nagy sikerrel játszott A kaukázusi krétakör után ezúttal A revizort állítja színpadra. Ezt a tervek szerint december 2-tól játssza a teátrum. A következő bemutató december 15-én Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című műve lesz, Vidnyánszky Attila rendezésében. Ebben a darabban az ősi magyar hitvilág és mesevilág elevenedik meg.

Irredenta kabaré

A 2024-es év elején Berettyán Nándor viszi színre Sík Sándor István királyát. Március elején mutatja be a színház az Irredenta kabaré című előadást, Vidnyánszky Attila rendezésében. 

A produkcióban a 20-as, 30-as évek dalai és irodalmi alkotásai idézik majd meg a Trianon utáni Magyarország időszakát.

A Lear királyt Valerij Fokin rendezi majd a szezon második felében, az évad pedig ősbemutatóval zárul, hiszen 2024 nyarára tervezi a színház Esthajnal címmel a Szarka Tamás átiratában és zenéjével készülő feldolgozást Gorkij elbeszéléséből, a Makar Csudrából. A Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Karaván Színházzal közös produkciót szintén Vidnyánszky Attila állítja színpadra.

A Színházi Olimpia és a MITEM folyamatosan épülő, erős kapcsolatrendszert eredményezett a színház életében, amelyből nagyon sokat profitálhat a teátrum

– emelte ki Vidnyánszky Attila. A direktor elmondta, aktív párbeszédet folytat több világhírű rendezővel is, akik szeretnének a Nemzeti Színházban alkotni. „Túlzás nélkül állíthatom – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila –, hogy a MITEM a tizedik év végére elhelyezte a Nemzeti Színházat a világ színházi térképén.”

(Borítókép: A Nemzeti Színház épülete Budapesten. Fotó: Jászai Csaba / MTI)

Rovatok