Index Vakbarát Hírportál

Rost Andrea világszínvonalra emelné a Magyar Állami Operaházat

2023. március 28., kedd 13:31

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Állami Operaház élére – újból – kiírt főigazgatói pályázat 2023. március 28-án jár le, tehát ezen a napon 17 óráig, a munkaidő végéig kell bevinni pályázatot. Rost Andrea ezt megtette, és erről a Facebookon tájékoztatta a követőit.

Sokáig bizonytalanság kísérte a jelentkezését, de Rost Andrea operaénekes, aki nemrégiben Csák János kulturális és innovációs miniszternél is járt, végül beadta a pályázatát. Úgy tudjuk, a nemzetközi hírű díva – vagy a tanácsadói köre – erős csapatot rakott össze: balettigazgatónak Nagy Tamást, főrendezőnek Balázs Zoltánt, fő-zeneigazgatónak Káli Gábor karmestert, ügyvezető igazgatónak Mozsár Istvánt, a Magyar Állami Operaház egykori megbízott főigazgatóját kérte föl.

A pályázat beadásáról, ahogy korábban sejtettük is, a Facebookon számolt be.

„Örömmel és büszkeséggel osztom meg Önökkel, hogy alig egy órával ezelőtt beadtam pályázatomat az Operaház főigazgatói tisztjére. Az elmúlt hetekben kevesebbet tudtam posztolni, mert gőzerővel dolgoztunk az anyagon, melynek a Dimenzióváltás az Operában címet adtuk. A pályázat megírása és menedzselése olyan energiákat követelt tőlem, melyek megsokszorozták erőmet, hiszen a cél elérése, a Magyar Állami Operaház világszínvonalra emelése, motivációm alapja és élethivatásom beteljesülése lehet” – írta.

„Egyedül biztosan nem tudtam volna ezt a nagy munkát elvégezni – tette hozzá –, de csodálatos csapatot sikerült összekovácsolnom, akiknek tagjait a következő napokban egyenként fogom bemutatni Önöknek. Most szurkoljanak nekem, várom a következő lépést!”

Rost Andrea főigazgatói pályázata már csak a küllemét, a nyomdai minőségét illetően is színvonalas, komolyan vett munkára utal.

(Borítókép: Rost Andrea. Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Rovatok