Index Vakbarát Hírportál

Miklósa Erika a Magyar Állami Operaház új aranykorát teremtené meg

2023. március 28., kedd 16:11

Ahogy azt korábban megírtuk, a Magyar Állami Operaház élére – újból – kiírt főigazgatói pályázat 2023. március 28-án jár le, tehát kedden 17 óráig, a munkaidő végéig kell bevinni a pályázatot. Rost Andrea után ezt Miklósa Erika is megtette, és erről a Facebookon tájékoztatta követőit.

Beadta a pályázatát Miklósa Erika is, aki nem kevésbé nagy név a nemzetközi opera világában. Fő-zeneigazgatónak, úgy tudjuk, Vajda Gergely karmestert kérte föl, balettigazgatónak pedig Aleszja Popova balettművészt. Operaházi berkekből pedig azt az információt kaptuk, hogy a pályázattal kapcsolatos gyakorlati lépésekben Miklósa Erika nevében Bonecz Ervin, a Muzsika című online komolyzenei lap ügyvezetője járt el – aki benne van a Magyar Teátrumi Társaság felügyelőbizottságban is –, az énekesnő tehát minden bizonnyal szán neki valamilyen szerepet.

A pályázat beadásáról, ahogy korábban sejtettük, Miklósa Erika Facebookon számolt be.

Egy operaházi barátom február közepén megkérdezte tőlem: Mondd, neked mindegy, mi történik a házban, amely a te Operaházad is? A pályázatom válasz erre a kérdésre: Nem mindegy.

Még emlékszik az Operaház aranykorára: azokra az évekre, évtizedekre, melyeket immár nosztalgiával és vágyakozva emlegetnek művészek, operai dolgozók és művészetrajongók egyaránt.

Új aranykorát szeretném megteremteni ennek a legendás intézménynek – az opera és a klasszikus balett egyetlen hazai univerzumának. A hazai operajátszás válságban van – szervezeti, művészeti és morális értelemben véve egyaránt. Ennek hatása immár pregnánsan érezhető a hazai művésztársadalomban, a nemzetközi megítélésben, a közönség soraiban és az utánpótlás-nevelés terén is.

„A nemzeti operajátszás két legfontosabb célja: a hagyományok ápolása és a közönség ízlésének formálása jelen körülmények között nem teljesíthető – ennek pedig hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek nemzeti kulturális életünk egészét tekintve” – tette hozzá.


Miklósa Erika főigazgatói pályázatának címlapján saját fotója látható.

Sokáig bizonytalanság kísérte a jelentkezését, de Rost Andrea operaénekes, aki nemrégiben Csák János kulturális és innovációs miniszternél is járt, végül beadta a pályázatát – írta meg korábban az Index.

Rovatok