Index Vakbarát Hírportál

Lotfi Begi: A szakadék szélére kerültem, keresem az egyensúlyt

2023. március 25., szombat 10:09

Az Index kultúra rovatának arútluK című műsorában Lotfi Begi bejelentette: ez az utolsó, nem lesz több Háborgó mélység. Ez a negyedik azonban még olyannyira itt van, hogy megtekintési és meghallgatási mutatói alapján kijelenthető: szédítő tempóban kúszik a magasba. A perzsa származású zeneszerző, zenész azonban másról is mesél...

Merthogy a sikernek vannak árnyoldalai is. Lotfi Begi ugyanis kicsit nagyon más tempóban éli az életét, mint amit egy zeneszerzőről elképzelnénk. Ráadásul még annál is sokkal nagyobb tempóban, mint amire gondolnánk – és ez egyáltalán nem tesz jót semmiféle kapcsolatnak, családi életnek.

A mélység mindig háborog

Ugyanakkor az is igaz, hogy erről meg csak azok tudnak őszintén beszélni, akik pontosan tudják, mit értek el, és mit áldoztak fel ezért. Így aztán 2021 legtöbbet játszott DJ/producerétől hitelesen hangzik, amikor azt mondja:

Nem minden a munka, vagy az, hogy folyamatosan nézed a listát, hogy hányadik vagy. Erre könnyen rámegy a család… 

Így már értjük, miért nem lesz soha többé Háborgó mélység, legfeljebb egy utolsó, de annak címe legfeljebb ez lesz: A mélység mindig háborgó.

Lotfi Begi sok mindenről beszél még, amire érdemes figyelni. Szóba kerül

A háborgó mélység 4

Lotfi Begi és Burai Krisztián új dalához Thaiföldön forgattak klipet, és ennek egyszerű oka van: a Háborgó mélység 2 ott született, így A Háborgó mélység 4 deep house hangulatához nagyon is illett a bangkoki, a thaiföldi éjszakákat megidéző látványvilág.

A Háborgó mélység 4 pedig mi másról szólna, mint a felhőtlen szabadságérzésről és egy fájdalmas szerelmi történetről. Naná…

Aki lemaradt volna az előző adásról, vagy újra meghallgatná az Index Oscar-elemzését, az ide

kattintva megteheti.

(Borítókép: Lotfi Begi. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok