Index Vakbarát Hírportál

Bodrogi Gyula: Most még nagyon nehéz beszélni róla…

2021. április 16., péntek 09:44

Halk szavakkal, megrendülten nyilatkozott Bodrogi Gyula az Indexnek Törőcsik Mari haláláról:

Ez a világ legtermészetesebb dolga, de amikor megtörténik, valahogy mégsem tudja elhinni az ember. Emlékszem, milyen volt fiatalon, amikor egy pillanat alatt érkezett el számára a világsiker. Éppen csak beiratkozott a főiskolára, és a következő pillanatban már az egész világ ismerte a Körhinta miatt.

Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari férjként és feleségként több évig élt együtt, 1956 és 1964 között. Bodrogi a Bestnek korábban úgy nyilatkozott, hogy édesanyjának köszönheti azt, hogy megszületett, Törőcsik Marinak pedig azt, hogy hamar ismert színésszé vált. Kapcsolatuk mindvégig mély, őszinte volt, még ha sokak szemében modernnek tűnt is.

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész az éve elején az InfoRádióban beszélt arról is, hogy sosem irigykedtek egymás sikereire, s ha egy filmes sikere volt, ő annak is örült. Bérczes László Törőcsik Mari című beszélgetőkönyve alapján a Blikk 2016-ban beszélt Törőcsik Marival, aki azt is elárulta, hogy válóperük is olyan volt, mint egy szeretettel teli vígjáték:

A Markó utcai válóperes tárgyalásunkon szívből kacagtunk, mert az ülnök a közös tanút, Pethes Gyuri barátunkat hívta be helyettem. Azt hitte, ő a férj, mert a másik padon ült. Mi meg szinte össze voltunk bújva Marival, és egymás szájából vettük ki a szót. Sosem felejtem, ahogy Gyuri vörös fejjel rohant ki a teremből, azt kiáltva: »Gyula, menj be gyorsan, mert Marit tőlem akarják elválasztani!«

Bodrogi Gyula az Indexen most így búcsúzott Törőcsik Maritól:

Nagyon kedves, szép, érzékeny ember volt, amilyennek egy fiatal lánynak lennie kell. Aztán példaképpé vált a szakmabéliek számára is. Rengeteg vele kapcsolatos kép, emlék torlódik, zakatol a fejemben, de most nagyon nehéz beszélni róluk. Ez a pillanat a gondolkodásra jó, beszédre nem.

(Borítókép: Bodrogi Gyula 2019. március 6-án. Fotó: Zih Zsolt / MTI)

Rovatok