Index Vakbarát Hírportál

Csak azok mehetnének a Balaton Soundra, akik be vannak oltva

2021. március 1., hétfő 18:31

Bár a Balaton Soundnak nincs még végleges időpontja, ha lesz, akkor valamikor júniusban tartják meg Zamárdiban, amennyiben a járványhelyzet engedi. A 24.hu most arról írt, hogy az önkormányzat azt akarja, hogy csak azok fesztiválozzanak, akik be vannak oltva koronavírus ellen. Csákovics Gyula, a Zamárdi polgármestere azt mondta, hogy kötelezővé akarják tenni az oltási igazolványt a rendezvényen. 

Azt, az Index is megírta, hogy múlt hét csütörtökön a polgármester rendkívüli képviselő-testületi ülést tartott, és végül úgy döntöttek, hogy a szigorú járványügyi szabályokat betartva meg lehet rendezni a Balaton Soundot és a Strand Fesztivált. Mindkét eseményt Zamárdiban tartanák meg.

Kádár Tamás, a fesztivált szervező Sziget Zrt. ügyvezetője azt mondta, hogy szerinte az oltási igazolvány kötelezővé tétele nem életképes megoldás. Leszögezte, egyelőre azt sem tudni, hogy a 20–30 éves fiatalok egyáltalán megkapják-e nyárig a vakcinát, másrészt az is jogi problémákat okozna, hogy a szervezőknek ellenőrizniük kellene a jegyvásárlók szenzitív egészségügyi adatait. 

Rovatok