Index Vakbarát Hírportál

Pályatársai így búcsúznak Sas Józseftől

2021. január 18., hétfő 14:26

Isten nyugosztaljon, Jóska!

Ezt írta közösségi oldalán Aradi Tibor humorista a 82 éves korában elhunyt Sas József halálhírére, majd megosztott egy videót is, amit ezekkel a szavakkal vezetett fel: 

Ma elmarad a fotósorozat, mert ezen a napon nem szívesen osztanék meg bármit is magamról. Ellenben egy kívánságot teljesítenem kell, mert sajnos ma lépett életbe. Sas Jóska az a humorista volt, aki nemhogy szerette, sőt kérte, hogy ha őt parodizáljuk, akkor ne kíméljük. Mutassuk meg, milyennek látjuk őt, mert imádott magán röhögni. A 70. születésnapja előtt félrehívott és azt mondta: – Lesz egy előadás a Mikroszkópon a születésnapomra! Írj valami zenés számot rólam, de ne kímélj benne, hisz ismersz! Nos, írtam. Imádta, ahogy az a videón is látszik. Néhány évvel később a Fészek Klubban egy előadás előtt azt mondta: – Láttam a YouTube-on, amit a születésnapomon énekeltél. Tízszer néztem meg egymás után. Ha meghalok, ne valami hülye szomorú felvétellel emlékezz rám, hanem ezzel! Hát akkor emlékezzünk, Jóska, és ígérem, megpróbálok nevetni is közben, ahogy kérted! Ui.: Természetesen a reklámokat kikapcsoltam a videó alatt, és ez így is marad!

Szintén videóval búcsúzik Sas Józseftől Varga Ferenc József humorista. Közösségi oldalán így ír:

NEM HISZEM EL! Jóskám! Pár napja nézegettem a régi fotókat, és akadt pár, amelyen már csak én voltam az egyetlen élő szereplő. Aztán jöttek olyanok, amelyeken te vagy a központi figura. A rád jellemző életigenlés sugárzott róluk, jó volt megállapítani, hogy igen, ez a pár kép még nem a múlt. Nyugtass meg, hogy csak egy hülye viccedről van szó, és hogy a sajtó téved. Ha nem így van, nyugodj békében, emlékezni fogunk rád örökké!

In memoriam Sas József... Rengeteg a történet, az andekdota vele kapcsolatban. Mint falevelek a viharban, úgy keringenek ezek most egyszerre a fejemben. A színház, ami már nincs meg, a kollégák, akik közül már sokan szintúgy nincsenek itt, és persze A Józsi... Ez volt az egyik közös számunk 2003-ban. Jóska azért szerette, mert „könnyű szerep” volt, „nem kell csinálni semmit, csak ott állni”.

Kollégája, Beregi Péter a Blikknek mondta, hogy

elment az utolsó színházi ember, akivel megszűnt létezni a politikai kabaré, ami küzdelem volt a szolid látásért, demokráciáért. Az életigenlés egészen különleges embere volt Józsi, hatalmas energiát adott az embereknek, a társulatot elképesztő erővel tartotta össze.

Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pedig az ATV-nek nyilatkozta:

Nemcsak tőle kell elbúcsúznunk, hanem egy műfajtól is, aminek, azt hiszem, egyszer és mindenkorra vége lett. Mert egyrészt ott volt ez a színház, a Mikroszkóp, amit megszüntettek, és helyette azóta sincs úgymond szinte semmi.

Rovatok