Index Vakbarát Hírportál

Halloween: Faragjon tököt, küzdjön meg démonaival!

2020. október 31., szombat 22:09 | aznap frissítve

A halállal való szembenézésnek különböző módjai vannak. A keltáktól Amerikába vándorolt ünnep egyre inkább visszatér Európába.

Talán bele se gondolunk abba, hogy az ősi kelta ünnep, a Halloween hagyománya nem Amerikából szivárgott hozzánk a mára szintén agyonkommerszesedett és érzelmileg sokszorosan meglovagolt Valentin-naphoz hasonlóan, hanem az 1850-es években az éhínség elől menekülő írek vitték Amerikába, Angliába, Kanadába majd Ausztráliába.

És ha hisszük, ha nem, az újkori bolondéria kialakulásában, mely azóta kifaragott tökökben, világító mécsesekben és horrorisztikus maskarákban indult hódító közép-európai útjára, az utóbbi időben a filmek okozta adrenalinlöket is segített: a gyártók és forgalmazók, a televíziós csatornák ontották-ontják magukból a halálról és erőszakról szóló filmes opusokat.

Amennyire kezd kikopni nálunk a húsvéti locsolkodás népszokása, annyira dívik egyre inkább a tökfaragás, a halálfej- és csontvázviselet, s lassan már a trick or treat (csokit vagy csalok) hagyománya is ott kullog a nyomában. A társasházban, ahol lakom, a szemközti ablakba az egyik fiú már napokkal ezelőtt kirakta csontvázát lakótársai nagy vagy kevésbé nagy örömére, ki tudja, mit akarva elűzni a biológia szertár eme barátságos műtárgyával. Hozzám egyelőre még csak saját démonaim kopogtatnak, belőlük is van szép számmal.

De lássuk, mit ünnepeltek a kelták, és hogyan tisztultak meg, már ha megtisztultak egyáltalán az ünnep elődje, a Samhain (ejtsd SOW-en) által.

A keltáknak templomaik nem voltak, ünnepeiket a szabadban, a ligetekben ülték. Nyár végén a betakarítást ünnepelték, de mivel csak két évszakot különböztettek meg igazán, a nyári fényest és a téli sötétet, ennek időpontja kissé elhúzódott, ezért volt a kettő fordulója október 31-én, nyár és tél között pedig megnyílt a túlvilág egy éjszakára.

Ilyenkor a démonok, tündérek, halottak lelke visszatérhetett egy napra, szabadon járt-kelt a városban.

A kelták hittek abban, hogy a test halálával a lélek nem hal meg, az októberi utolsó napi családi vacsorán annak a kedvenc ételét főzték, aki legutoljára halt meg, ilyenkor neki is terítettek az asztalnál. Papjaik, a druidák a szabadban két máglyát gyújtottak, a családok a közös tűzből vihettek haza. Az égő fáklyákkal körbejárták a házat, az istállót, tüzet gyújtottak a vacsorához a kandallóba.

Kicsit olyasmi volt ez, mint nálunk a Luca-nap, próbáltak a jövőbe látni a múlt történéseinek megidézésével, a jövendöléshez almahéjat, mogyorót használtak.

Sajnos a hagyománynak sötét oldala is volt, ugyanis a rontás elűzésére és a gonosz szellemek kiengesztelésére valódi áldozatokat mutattak be, háborúból hazahurcolt foglyokat öltek meg, vagy sorsolással kiválasztott szegény gyerekeket küldtek a halálba.

Itt meg is állhatnánk a fekete hagyomány felidézésében, és egy életre eltörölhetnénk mindent, ami csak köszönőviszonyban van a dologgal. Ráadásul mindez körülbelül a Krisztus előtti IV. századtól az i. sz. V. századig tartott, egészen az írek védőszentje, Szt. Patrik sikeres térítő munkájáig, tehát mintegy egy évezreden keresztül. 835-ig még május 13-án tartották a keresztények a mindenszentek napját, ám a kereszténység a keltákat meg akarta hódítani a maga számára, így IV. Gergely pápa összevonta a kelták novemberi ünnepét a keresztény mindenszentek napjával.

S noha Írországban az V. századtól elterjedt a keresztény vallás, a kelta nyelv és hagyomány, így a Halloween is egészen 1800-ig megmaradt. Az ünnepet Amerikába is az írek vitték. Náluk a Halloween egyszersmind farsang is, hiszen az amerikaiaknál nincs külön farsang. Az angoloknál megvan még a hagyományos, februári farsang is, de a Halloween számít a nagyobbnak.

Az 1950-es években a homoszexuálisok is felfedezték maguknak az ünnepet, ők is különböző látványos maskarákba öltöztek, az ír gyerekek pedig sokszor vandalizmusba menően trollkodtak a szomszédokkal, festékkel csúfították el az üzletek, házak bejáratát, elbontották a kapujukat. Persze ha lefizették őket cukorkával-csokival, ezzel-azzal, akkor odébbálltak anélkül, hogy kárt tettek volna.

– Pár évtizede még a gyerekek ünnepe volt – mondja Fodor Júlia, a Károli Egyetem Anglisztika Tanszékének oktatója, a felnövekvés egyértelmű jele pedig az volt, amikor valaki már nem akart beöltözni. Mára már mindenki maskarába bújik, nemcsak a gyerekek, a felnőttek körében is divat, a siker pedig akkor a legnagyobb, ha az illető annyira átalakul, hogy fel se lehet ismerni. Ma már óriási házibulikat rendeznek, egész iparág épül a jelmezekre-kellékekre, az új bulizási lehetőség pedig erősen párosul alkoholfogyasztással.

Júlia, aki éveket élt családjával Leedsben, a negyedik legnagyobb angol városban, felidézi, hogy valóságosan félelmetes tud lenni, ha az ember nem nyitja folyamatosan az ajtaját a vadidegen trollkodók előtt. Ilyenkor célszerű elállni az autóval és úgy tenni, mintha nem is lennénk otthon, mert komolyan zaklathatnak, és kárt tehetnek javainkban. A trollkodás, a helyrehozható csúnya dolgok megtétele ugyanis szerves része az ünnepnek, ám ha az ember édességet ad a fiatal trollkodni szándékozóknak, magyarán lefizeti őket, odébbállnak. Szerinte a nyugati kultúránk eltávolodott a halottak napjától, bagatellizálja a gyász fontosságát, a fiatalok pedig többek között így próbálnak a maguk módján szembenézni a tabutémával, elvesztett szeretteikkel, a halállal, az elmúlással. Ez az ő lázadásuk, a halál feldolgozása.

Ami ma különösen fontos, hiszen a második világháború óta mintegy három generáción át már nem otthon halunk meg, nem virrasztunk halottainkkal, ha valaki meghal, azonnal eltávolítják a halottszállítók, és megy a hullaházi fagykamrába. Maximum hetekkel később látjuk viszont lezárt koporsóban. Azt is egyre ritkábban. 

Nálunk is egyre népszerűbb a Halloween, de inkább a negyven alatti korosztályban. Ennek nagyban a közösségi média, a nyugati világ felé történő nyitás és a filmsorozatok adrenalinlökete az oka. Persze ne legyünk álszentek, a legfiatalabb korosztálynál nem feltétlenül kell ideológiai mögöttest keresni, egész egyszerűen egy új bulizási lehetőség ez, amikor ki lehet lépni magunkból, és vég nélkül alkoholizálni.

Az idősebbek temetőbe mennek, ott imádkoznak szeretteikért krizantémdömpingben és lobogó mécsesek lángtengerében, a fiatalok meg, akik sokszor még nem is vesztettek el senkit, amerikai módra tököt faragnak és maskarát húznak. A halállal megbékélni így se, úgy se lehet. Hadd higgyük, hogy maskarát húzva legyőzzük őt, ha más nem, hát ezt ünnepeljük vámpírfogainkkal, halálfejes jelmezeinkkel és lámpásainkkal. A hatalmunkat fölötte. És közben el ne felejtsünk inni az életre.

Szóval ma este én is öltök valami maskarát, találkozom eltávozott szeretteimmel, hálát adok nekik, és megpróbálok szembenézni saját démonaimmal. Tököt faragok, trollkodok egy kicsit az élettel, de ha megajándékoz ezzel-azzal, mondjuk egy „This is the beginning of a beautiful…” típusú amerikai fordulattal, akkor leszállok róla. A tűz már meggyulladt. Meg lehet vesztegetni, na.

Rovatok