Index Vakbarát Hírportál

Így néz ki Sziget nélkül a sziget

2020. augusztus 10., hétfő 23:41

Idén lett volna a 28. Sziget Fesztivál az Óbudai Szigeten. Még éppen tartana, eredetileg a fesztiválra ugyanis augusztus 5. és 12. között mehettek volna a hazai és külföldi látogatók, ha a járvány nem szól közbe. A koronavírus okozta globális pandémia miatt a márciusban még a megtartásban bizakodó szervezőknek áprilisban már le kellett fújniuk Közép-Európa egyik legnagyobb fesztiválját. De nemcsak a Sziget maradt el: bár nyár elején még úgy tűnt, augusztus 15. után lehet már 500 főnél nagyobb könnyűzenei rendezvényeket tartani, július végén a kormány mégsem engedélyezte ezeket: így nemcsak a Sziget, hanem a teljes fesztiválszezon is ment a levesbe idén.

Az óbudai Hajógyári-szigeten immár ötödik éve megtartott Diáksziget vitathatatlanul Európa egyik legnagyobb és legelismertebb ifjúsági rendezvényévé nőtte ki magát. Az évek során egyre növekvő látogatólétszám, a nemzetközi elismerés, díjak, pozitív sajtóvisszhang és nem utolsósorban olcsósága és az üzleti siker révén a Sziget mára a magyar közvélemény döntő többsége számára is elfogadhatóvá vált

írták a Szigetről, vagyis akkor még Diákszigetről 1998-ban a Korunk című lap “A Diáksziget az új középosztályé?” címet viselő cikkében. Az egyre növekvő létszám és a folyamatos változás a későbbi években is jellemezte a Szigetet, írtunk mi is például arról, hogyan változott a fesztivál befogadóképessége az évek alatt (ami tavaly Ed Sheeran koncertjén érte el az újabb maximumot), de megnéztük azt is, hogy 1993 óta hogyan alakult a fesztivál napi- illetve hetijegyeinek ára. A fesztivál alapítójával,Gerendai Károllyal a fesztivál 25. évfordulóján nosztalgiáztunk a kezdetekről. Idén fesztivál híján összegyűjtöttük, mit várhattunk volna a 2020-as fesztiváltól, ha lett volna, illetve hogy mi tette érdekessé tavaly a 2019-ben az angolok kedvenc fesztiváljának is kikiáltott Szigetet. Maga a sziget viszont idén pihen, a parknak huszonhét éve ez az első olyan nyara, amikor nem söpör rajta végig az emberáradat. Fotók a Hajógyári augusztusáról régen és most.

Idén már februárban kiderült a Sziget első tervezett külföldi előadójának neve, Khalid, az amerikai énekes Facebookra posztolta augusztus 10-i szigetes fellépését. Khalid után egy héttel a fesztivál is bejelentett közel 80 fellépőt, köztük olyan potenciális headlinerekkel, mint Calvin Harris, Dua Lipa, Major Lazer, Kings of Leon, The Strokes, A$AP Rocky, Stormzy, Lewis Capaldi, Foals, Mark Ronson, Diplo, Foster the People. A nevek belengetése után két hónappal derült ki, hogy a Sziget a megszokott formájában a komoly szervezések ellenére a járvány miatt elmarad.

A megszokott formát, a szigetes érzést legjobban a Szigetről írt cikkeinkkel tudnánk bemutatni. Tavaly előtérbe került a környezetvédelem, erről tavaly itt írtunk, videónkban pedig itt mutattuk be, hogyan is működött a hulladékkezelés a zöldülő Szigeten. Emellett a tavalyi Szigetről élőben közvetítettük Jane Goodall beszédét, beszélgettünk a fesztivál főszervezőjével, Kádár Tamással a fesztiválpiacról, alábuktunk a mobilbudik rejtélyes világába és lefotóztunk mindent, amit mások megettek a Szigeten. Megkóstoltattuk a magyar hungarikumokat a külföldi fesztiválozókkal, kerestünk a hangos dübörgéstől és tömegtől eldugott helyeket. Ha pedig érdekelte a fesztivál, de sokallta a napijegyet? Akkor be is jártuk a Szigetet, hogy Önnek már ne kelljen.

Idén augusztusban a Hajógyári-szigeten fesztiválozók helyett családokat, kutyasétáltatókat és üres területeket találtunk. “A Sziget mindig különleges volt az atmoszféra miatt, amit ti, a fesztiválozóink teremtettetek; feldúltak vagyunk, hogy idén nyáron nem láthatunk titeket” – olvasható a fesztivál oldalán. 1993 óta soha nem volt olyan augusztus, amikor a szigetesek legalább pár nap erejéig ne foglalhatták volna el az óbudai részt, most viszont többnyire csend van. Ez a mostani remények szerint nem lesz mondjuk mindig így: “Alig várjuk, hogy 2021-ben egy felejthetetlen hétre újra találkozzunk” – zárja az idei, eltörölt esemény leírásában a Sziget.

Rovatok