Index Vakbarát Hírportál

A járvány ellenére is megtartják Szlovénia legnagyobb komolyzenei fesztiválját

2020. június 3., szerda 12:17

Némi programváltozással ugyan, de július 2. és augusztus 30. között a koronavírus-válság ellenére is megrendezik Szlovénia legrangosabb komolyzenei eseményét, a Ljubljana Fesztivált, írja az MTI a szlovén Delo napilap szerdai cikke nyomán.

A fesztivál igazgatója és művészeti vezetője, Darko Brlek két héttel ezelőtt még nem volt biztos abban, hogy a programsorozat idén megvalósulhat, ezúttal azonban elmondta: bár a moszkvai Nagyszínház és a Pittsburgh-i Szimfonikus Zenekar lemondta részvételét, sikerült olyan neveket meghívni, akik már évek óta szerepelnek a kívánságlistán, így a fesztiválon fellép többek között Anna Netrebko és Jonas Kaufmann is.

A fesztivál fő helyszíne az óvárosban található Kongresszus tér lesz, ahol a koronavírus-járvány miatt előírt óvintézkedések könnyebben végrehajthatók. A város polgármestere, Zoran Janković elmondta: ha a vártnál nagyobb lesz az érdeklődés, további ülőhelyeket tudnak biztosítani a tér melletti Zvezda parkban, de akár valamelyik környező utcát is lezárhatják a forgalom elől.

Rovatok